Idén már 100 főt elküldtek a makói Continentalból és még 140 elbocsátás várható

Közel 100 embert már elbocsátottak az idei évben, és az év végéig újabb 140 dolgozótól válik meg a makói gyár – tudta meg a delmagyar.hu, hozzátéve, hogy túlnyomórészt munkaerő-kölcsönző cég által kiközvetített munkástól válnak meg.

Az elbocsátások előzménye volt, hogy Makón és Vácott felbontották a kollektív szerződést, februárban emiatt sztrájkot is szerveztek Makón, ezután közel 100 dolgozót küldtek el az üzemből. A Délmagyarnak az üzemvezető, Szűrszabó Levente cáfolta, hogy megtorlásként küldték volna el a sztrájkolókat. Az igazgató szerint üzleti okai voltak az elbocsátásnak, mert az üzem már harmadik éve volt veszteséges, illetve a globális félvezetőhiány és az elektromos autók térnyerése áll a hátterében.

A korábbi elbocsátásnál a cégvezetés a sztrájkot szervező szakszervezettel állapodott meg arról, hogy év végéig megegyeznek az új kollektív szerződés elemeiről. Erről egyelőre annyit tudott meg a Hvg.hu, hogy folyamatban vannak a tárgyalások, a megállapodásról nyilatkoznak majd. A szakszervezeti vezető szerint a makói üzem vezetőjét ugyan lecserélték májusban, de az új igazgatóval sem javult a helyzet, többször próbáltak segítséget kérni konkrét ügyekben, de nem sikerült együttműködniük.

Hajdú Roland, a Makói Gumiipari Szakszervezet vezetője azt mondta, az elbocsátottaknak segítenek elhelyezkedni, ha az szükséges, az eddig kirúgott munkások pedig szinte kivétel nélkül elhelyezkedtek.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink