A Kórházi Főigazgatóságnak fogalma sincs, a beoltottak közül mennyi a fertőzött, a kórházban ápolt és az elhunyt

Legalábbis ez derül ki Szél Bernadett Facebook posztjából. A kórházi csúcsszerv szűkszavú, ám legalább ennyire furcsa és érdekes tájékoztatás kiadására ráadásul 45 napos határidő-hosszabbítás után volt csak hajlandó.

A független országgyűlési képviselő azt szerette volna megtudni az Országos Kórházi Főigazgatóságtól (OKFŐ), hogy az igazolt koronavírus-fertőzöttek, a kórházban ápoltak és az elhunytak hány százaléka kapott oltást, és köztük hányan vannak az egy, illetve a két vakcinával beoltottak.

Az OKFŐ mindössze annyit közölt, hogy

„a kért formában nem tartja nyilván az adatokat, ezért nem minősül adatkezelőnek.”

A politikus bejegyzésében kiemelte, hogy a hosszabbítást éppen azzal indokolták, hogy kiemelt szerepük van a járvánnyal kapcsolatos feladatok ellátásában, mint amilyen „a kórházakkal való folyamatos kapcsolat fenntartása, a járvány kezelését elősegítő, rendszeres adatszolgáltatások”.

,,Magyarul a kórházi adatok gyűjtését és rendszeres adatszolgáltatást végző szervnek fogalma sincs arról, hogy a kórházban ápolt koronavírusos betegek hány százaléka van beoltva. Mennyire hihető ez?!”

– fogalmaz Szél Bernadett, hozzátéve, hogy az OKFŐ korábban egy adatkérésre részletes adatokat szolgáltatott arról, hogy az első, illetve a második oltás után milyen volt a fertőzöttek, kórházban ápoltak és az elhunytak aránya, az egyes oltások szerinti bontásban.

,,Ha megvannak az adataik a beoltottak fertőzöttségi, kórházi és halálozási arányairól, akkor hogyhogy nincsenek meg az adataik a fertőzöttek, kórházban ápoltak és elhunytak beoltottságáról?”

– teszi fel a kérdést.

Mint posztjában felidézte, nemrég Ujhelyi István fordult a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz, az EMMI-hez és a Miniszterelnökséghez ugyanezzel a kérdéssel, de tőlük sem érkezett válasz. „Miközben más országok minden további nélkül közlik, mekkora a beoltottak aránya a kórházban fekvő koronavírusos betegek és az elhunytak között, Magyarországon ezt egyetlen állami szerv sem hajlandó elárulni – holott ez az adat nagyon fontos megerősítés lenne ahhoz, hogy lássuk, valóban hatékonyak az oltások” – írja.

Szél Bernadett végül közölte, az adatvédelmi hatósághoz fordul az ügyben.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

A nap témája: Magyarország is támogatja az új szankciókat, még ha mást is állít a kormány

Azzal kapcsolatban, hogy Magyarország ellenzi a további szankciók bevezetését, Peter Stano külügyi szóvivő felidézte Josep Borrell külügyi főképviselő csütörtöki nyilatkozatát, amelyet Borrell 27 (ezt kétszer is elmondta) tagállam nevében tett. Ebben a következő szerepel: ,,partnereinkkel együttműködve a lehető leghamarabb további korlátozó intézkedéseket terjesztünk elő Oroszországgal szemben.”

Tovább »

A nap idézete

77 éve hunyt el Bartók Béla, magyar zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője, a Zeneakadémia tanára; a 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzője.

Tovább »

Legyőzte a paksiakat a Makó FC

Egyórányi játék után 2-0-ra vezettek a hazaiak, a paksi erőfeszítések csak a szépítésre voltak elegendőek. A makóiak a középmezőnyben tartózkodnak a tabellán.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink