Simonka György sem indul az országgyűlési választásokon

A közvélemény-kutatás eredménye szerint a Fidesz megnyerheti a dél-békési körzetet, de nem velem – közölte a vesztegetéssel vádolt fideszes politikus.

Azt írja: ,,Én már tavaly év elején kértem, hogy ne nekem kelljen jelöltként indulnom a választáson, hisz akkor az elkövetkező kampány nem szólna másról, mint a folyamatban levő bírósági eljárásról. Ez sem a közösségünknek, sem a családomnak nem hiányzik. Egyébként a családom ultimátum elé is állított.”

A csütörtök este tartott választókerületi ülésen nem született javaslat arra vonatkozóan, hogy ki legyen a körzet jelöltje, így ez a döntés a VEB-re vár. Simonka kifejti, hogy bár az ő neve is szerepel a jelöltek között, mégis úgy döntött, hogy szeretne megfelelni a családja és a pártja elvárásának, így nem jelölteti magát. ,,Ezzel is hozzá kívánok járulni egy békés átmenethez, egy egységes és erős Fidesz táborhoz, valamint egy markáns győzelemhez.”

Simonka azt is írja, a három ciklus alatt sikerült minden ígéretét megvalósítania.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább olvasom »