A nap témája: Csak annak jár a hathavi fegyverpénz, aki be van oltva

Csak akkor jár a hathavi bérnek megfelelő fegyverpénz a katonáknak, rendőröknek, büntetés-végrehajtásban dolgozóknak, ha január 31-ig beoltatják magukat – írja az RTL hírportálja a juttatásról szóló, hétfőn megjelent kormányrendelet alapján.

Az első kifizetés 2023-ban lett volna esedékes, de ezt előrehozták jövő februárra. A juttatás az új belépőkre is vonatkozik, azonban nekik vállalniuk kell a három évnyi szolgálatot, ha ugyanis a munkaviszonyuk előbb megszűnik, akkor a teljes hathavi juttatást vissza kell fizetniük. Ha azonban azonnali lemondással vagy fizikai alkalmatlanság miatt távozik valaki, akkor időarányosan kell visszafizetni a fegyverpénzt.

A rendelet alapján a fegyverpénznek nincs felső határa, így az egymillió forint feletti fizetéssel rendelkező felsővezetők is ugyanúgy megkapják majd a hat hónapnyi bért, mint a nagyjából 200-230 ezer forintért dolgozó kezdő rendőrök. Nme jár a pénz azoknak a rendőröknek, akik nem a hivatásos állomány tagjai (a rendőrségi igazgatásban dolgozók, vagyis a RIASZ-osok, egyéb munkavállalók), iskolaőröknek, olyan rendőröknek, akik nyugdíjból visszamentek dolgozni, a szenior állomány tagjainak, próbaidőn lévőknek, felmentési-, lemondási időt töltőknek.

Az érdekképviseletek szerint a végső szabályozás több pontja is elfogadhatatlan, például az, hogy mintegy 15 ezer munkavállaló kimarad a pénzosztásból.

„Előfordulhat, hogy két dolgozó ugyanabban az irodában végzi a munkáját, de az egyik kap pénzt, míg a másik nem”

– mondta az rtl.hu-nak Powell Pál, a Belügyi Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának vezetője.

Az ügyféllel is érintkező rendvédelmi dolgozóknak december 15-ig kellett beadatniuk az oltást, aki ennek nem tett eleget, azt fizetés nélküli szabadságra küldték. A Rendőrségi Érdekegyeztető Tanács hétfői ülésén az rtl.hu információi szerint az hangzott el, hogy lényegében minden érintett felvette a vakcinát, így senkit sem kellett fizetés nélkülire küldeni. Január 31-ig viszont a teljes állománynak be kell adatnia az oltást, a retorziók részletei azonban nem ismertek.

„A pontos szabályokról nem született rendelet, így nem tudni, mi történik a gyakorlatban, ha valaki végül nem adja be magának a vakcinát. Nem tudjuk például, hogy folyamatos lesz-e a jogviszonya, lehet-e másodállása, vagy hogy ki fizeti ilyen esetben a társadalombiztosítást”

– mondta Powell Pál. Hozzátette: a létszámhiány miatt nem valószínű, hogy tömegével küldenek embereket fizetés nélküli szabadságra, a munkát ugyanis már így is alig bírják elvégezni.

A portál szerint a rendőrök elégedetlenségét jól mutatja, hogy több százan nem várták meg a fegyverpénzt, inkább leszereltek, amíg tudtak.

„A legtöbb kolléga ugyan azt tervezi, hogy februárig nem távozik, de sokan inkább lemondtak a hathavi bérnek megfelelő összegről, és a leszerelés mellett döntöttek”

– fogalmazott Powell Pál. Az Országos Rendőr-főkapitányság RTL-nek küldött számsorából kiderült: nagyjából ötszáz fővel csökkent a rendőrség összlétszáma. Az adatok azt mutatják, hogy a csökkenés a hivatásos állományt érintette a leginkább.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Megszűnik a határellenőrzés Kiszomboron és Nagylakon

A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Tovább olvasom »