A nap témája: Pont ugyanannyian ellenzik a kötelező oltást, mint ahányan támogatják

Az oltatlanok 72 százaléka még akkor sem kéri a koronavírus elleni vakcinát, ha szabadon megválaszthatja, milyen fajtát adjanak be neki – derült ki a Publicus Intézet a Népszava számára készített kutatásából.

Az oltást elutasítók fele azzal indokolja döntését, hogy általában szokott bízni a vakcinákban, a koronavírus elleniekben viszont nem. A válaszadóknak mindössze nyolc-nyolc százaléka mondta, hogy kifejezetten oltásellenesnek tartja magát, vagy azt, hogy nem tartja elég komoly betegségnek ahhoz a COVID-19-et, hogy beoltassa magát.

Talán okoz meglepetést, hogy a budapestiek oltatták be magukat mindhárom vakcinával a legnagyobb arányban (77 százalék), a legkevesebben pedig a megyeszékhelyeken vették fel a harmadik oltást. A legnagyobb megosztottság viszont az oltás kötelezővé tételének kérdésében látszik: a válaszadók 45 százaléka szerint ugyanis kötelezővé kellett volna tenni, de ugyanennyien vallják azt is, hogy nem szabad kötelezővé tenni. A kormánypárti szavazók 54 százaléka állt ki a kötelező vakcina mellett, az ellenzéki szavazótáborból pedig a DK-sok és a momentumosok pártolják leginkább, a jobbikosok pedig legkevésbé.

A válaszadók 54 százaléka, a budapestiek háromnegyede, a városiak fele úgy véli, hogy csak védettséggel rendelkezőket lenne szabad szállodákba és éttermekbe beengedni. A megkérdezettek 62 százaléka szerint elfogadhatatlan, hogy a sajtót kizárják a kórházakból, ezzel ráadásul még a kormánypártiak 29 százaléka is egyetértett.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink