Az állam kifizette a makói-vásárhelyi kórház adósságát is

2021 végén konszolidálta a kórházak adósságát a kormány, összesen 41 milliárd forintnyi adósságukat fizette ki.

A kormány még karácsony előtt döntött arról, hogy az állami, önkormányzati, egyházi tulajdonban álló járó- és fekvőbeteg szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató, felsőoktatási intézmény részeként működő klinikai központ lejárt tartozásállományának rendezése, illetve likviditási helyzete javítása érdekében 41 milliárd forintot kapjon. Ebből a kormány 10,6 milliárd forintnyi összeget a cél-előirányzatból fedez, valamint egy másik határozatában kimondja, hogy 23,3 milliárd forintot oszt szét a kórházak között a NEAK-hoz december 20-áig megküldött adatszolgáltatás alapján.

A november 30-i állapot szerint az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek által jelentett lejárt tartozásállomány összege 41,5 milliárd forint volt.

A Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó intézmény tartozása november végére elérte az 1 milliárd 66 millió forintot.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

49 éve hunyt el Mindszenty József, Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros. A magyar katolikus egyház egyik legnagyobb 20. századi alakja.

Tovább »

Csongrád-Csanádban több mint 4600 diák érettségizik

Országosan május 3-án, reggel 8 órától vette kezdetét az érettségi vizsgaidőszak. Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tantárgy nyitotta az írásbelik sorát, Csongrád-Csanád vármegyében 1 fő szerb nyelvből fog vizsgázott ezen a napon.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink