Nagyvonalú: újra kapnak 5 percet az ellenzéki pártok a közmédiában

Ötperces bemutatkozási lehetőséget kap valamennyi országos listát állító párt a közmédián – a Telex számolt be a Közmédia Választási Iroda közleményéről.

A pártok képviselői március 16-tól, három héten keresztül minden szerdán és csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában a 8 órai híreket megelőzően, a Kossuth Rádió, Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pedig a 8 órai Krónikát követően ismertethetik választási programjukat. A szereplési sorrend megfelel a Nemzeti Választási Bizottság február 26-án tartott sorsolásának eredményeként a pártlisták szavazólapon való megjelenésének.

A tájékoztatás szerint mindennek célja, hogy a közmédia felületet biztosítson ahhoz, hogy a magyar választópolgárok hiteles forrásokból ismerhessék meg minden induló párt és politikai szövetség programját, így a legszélesebb körű, kiegyensúlyozott információk birtokában hozhassák meg döntésüket április 3-án, áll a közleményben.

Az ellenzéki pártok részéről visszatérő kritika, hogy az alapvetően a kormányzati propagandát megjelenítő állami média műsoraiban nem kapnak kellő szereplési lehetőséget, a választási kampány kivételével nem hívják be őket a műsorokba. A híradókban mondjuk szerepelnek, de ott is – ahogyan azt rendszeresen bírálják – csak a lejáratásukról van szó. Az ellenzék amiatt is kritizálta a közmédiát, hogy szerintük az orosz propagandának megfelelő narratívában tálalják az Ukrajna ellen indított háborút, emiatt vasárnap az MTVA székházánál tüntettek is.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Megszűnik a határellenőrzés Kiszomboron és Nagylakon

A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Tovább olvasom »