A nap témája: A németek egy hét alatt megkeresik majd az egyhavi magyar minimálbért

Németországban októbertől a minimális órabér 12 euró (mai árfolyamon számítva 4700 forint) lesz – számolt be a Deutsche Welle. Az emelés Olaf Scholz német kancellár alapvető választási ígéretei közé tartozott. Hubertus Heil munkaügyi miniszter szerint az emelés havi 400 euró (157 ezer forint) pluszt jelent azoknak, akik 1700 eurós fizetéssel rendelkeznek.

A magyar (bruttó) 200 ezres minimálbér 510 eurónak felel meg, ami azt jelenti, hogy

egy német minimálbéren foglalkoztatott munkavállaló kicsit több, mint ötször nyolc óra, egész pontosan 42,5 órányi munkával fog annyit keresni, mint egy magyar az egész hónapban.

Magyarországon az órára számított minimálbér mértéke bruttó 1150 forint, vagyis a német minimálbér ennek több mint négyszerese. Németországban a benzinár – a holtankoljak.hu adatai szerint – 2,081 euró, azaz 821 forint, vagyis csupán 1,7-szerese a hazai 480 forintos árnak.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

49 éve hunyt el Mindszenty József, Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros. A magyar katolikus egyház egyik legnagyobb 20. századi alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Határ nyílik Kübekháza és Óbéba között

Jóváhagyta a román kormány a szerb–magyar–román hármas határnál található Kübekháza – Óbéba (Beba Veche) közúti határátkelő megnyitásáról szóló határozatot csütörtökön – közölte Mihai Constantin kormányszóvivő a héten.

Tovább olvasom »