A nap témája: A magyar férfiak 38 százaléka már nyugdíjazása előtt meghal

Idén az 1957-ben született korosztály érte el a korhatárt. Megnéztem, hányan voltak, s hogy hányan élnek közülük. Igazak azok a korábbi statisztikák, amelyek szerint a férfiak 38 százaléka nem éli meg a nyugdíjazást. Az egyik legfontosabb kérdés tehát a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségének visszaállítása lenne – fogalmazott Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület elnöke a Népszavának adott interjújában.

Az elnök szerint nem átgondolt, és a társadalmi igazságosságtól is messze van, amikor például azt mondják, hogy a nyugdíjba vonulás időpontját a születéskor várható élettartam alapján kellene meghatározni, hiszen egyrészt egy nyolcvan év múlva bekövetkező állapot alapján akarnak ma döntést hozni, másrészt minden korszerű közgazdász tudja, hogy a felosztható termékek vagy jövedelmek összessége nem a létszámtól függ, hanem a termelékenységtől, versenyképességtől, hatékonyságtól.

Jelenleg mégis inkább egyre több embert akarnak benntartani az aktív foglalkoztatotti körben például azzal az ösztönzővel, hogy a korhatár után dolgozók, ha nem mennek nyugdíjba, évi hat százalékos nyugdíjemelést kapnak.

Karácsony Mihály szerint azonban Magyarországon már így is roncsokat kap a nyugdíjrendszer.

A szakember bírálta, hogy míg a KSH adatai szerint a nettó átlagkereset ma Magyarországon 352 ezer forint, az átlagos nyugdíj ennek kevesebb mint fele, mindössze 164 ezer forint.

Azt gondolom, vissza kellene térni a 90-es években alkalmazott bérindexálásra, vagyis, hogy az előző évi átlagbér emelkedés mértékének feleljen meg a nyugdíjak éves emelkedése is – mondta, majd kiemelte egy javaslatukat, ami egy jobbikos kezdeményezéshez hasonlóan lehetővé tenné az szja egy részének továbbítását a szülők irányába.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Megszűnik a határellenőrzés Kiszomboron és Nagylakon

A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Tovább olvasom »