30 százalékkal több pénzt kapnak a szegedi tankerület bürokratái, mint a tanárok

Az Átlátszó közérdekű adatigénylése alapján derült ki, hogy tavaly Szegeden a tankerületben dolgozók 30 százalékkal több pénzt kerestek, mint a hozzájuk kapcsolódó tanárok.

A kapott válasz szerint a Szegedi Tankerület nem iskolai részlegén 2021-ben 57-en dolgoztak. A jutalmakkal együtt a bérük 2021-ben összesen 370 millió forintot vitt el. Tavaly 2493 pedagógus dolgozott a Szegedi Tankerületnek. Az ő bérük jutalmakkal együtt 9,975 milliárd forintot tett ki.

Az 57 tankerületi dolgozó 34,8 millió forint jutalmat kapott, a 2493 tanár pedig 4,9 millió forintot. Azaz az átlagos tankerületi jutalom 640 ezer, a tanároké pedig 1965 forint volt.

Az 57 hivatali dolgozó jutalommal együtt számított átlagbére havi 541 ezer forint volt. A tanároké viszont – gyakornok (pedagógus), pedagógus I., pedagógus II., mesterpedagógus, kutatótanár, pedagógus (magasabb) vezetői megbízással – 371 700 forintos átlagbért mutat. Ez 68 százaléka a hivatali dolgozókénak – írja a portál.

(Fotó: Google Maps)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink