A rendőrség szerint őket nem riasztották a Makói Gumiipari Szakszervezet filmvetítése miatt

Mint arról múlt héten beszámoltunk, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ) szerint a Continental makói gumigyárának cégvezetése kihívta a rendőrséget, megerősítette az őrséget, kocsikkal barikádoztatta el a telephely bejáratát, és még a minisztériumot is riadóztatta azért, mert a tavaly 84 órás sztrájkot szervező Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) október elsején taggyűléssel egybekötött filmvetítést tartott a cégcsoport francia gyárának bezárásáról és az ottani szakszervezeti vezetők kiállásáról.

Az esettel kapcsolatban a Telex megkeresésére a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság közölte:

A rendezvény ideje alatt – azzal összefüggésben – a rendőrségre bejelentés nem érkezett, rendőri intézkedésre okot adó esemény nem történt.

A GSZSZ vezetője, Radics Gábor a Telexnek azt mondta, a Hagymaházban tartott filmvetítésüket a cégvezetés szerintük különböző módokon próbálta meg szabotálni: több munkavállalót váratlanul behívtak dolgozni, közben pedig szóban terjedt, hogy listázni fogják azokat, akik a szabadidejükben részt vesznek a vetítésen és retorziók is érhetik őket. Ezért

a szakszervezeti vezető szerint végül nagyon kevesen, a mintegy 500 szakszervezeti tag közül csak nagyjából 20-an vettek részt a szombat esti rendezvényen. Radics szerint a vetítés után a Hagymaház környékén több rendőrautót is láttak.

A cég vezetése szerdán a Telexnek azt nyilatkozta, titoktartás miatt nem szeretnének reagálni az információkra, azonban szerintük félreértés is állhat a háttérben. A bérfejlesztést pedig versenyképesnek tartják a cégnél. Szűrszabó Levente, a makói gyár igazgatója elmondta, hogy hozzájuk olyan információk jutottak el, hogy a Makón megrendezett filmvetítésre olyan francia szakszervezeti aktivistákat hívtak meg, akik „komoly és radikális lépéseket tettek” a francia gyár bezárásával kapcsolatban. Ha esetleg hasonló helyzetbe kerültek volna, szükségesnek tartották a cég munkatársai és vagyona védelmét. Konkrét intézkedésekről azonban semmilyen információt nem mondott Szűrszabó, üzleti titoktartásra hivatkozva.

A filmvetítésről és a konfliktusról itt írtunk korábban.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink