A nap témája: Brutálisat nőttek a lakáshitelek törlesztői

A harmadára esett a lakáshitelek iránti kereslet, amit tökéletesen megmagyaráz, hogy a 20 éves futamidejű 20 millió forintos kölcsönt most 178 ezer forintos törlesztővel lehet fel venni, míg három éve még csak 116 ezer forintossal, írja elemzésében a Bank360.hu.

A lakáskölcsönök átlagos hitelköltség mutatója jó ideje 10 százalék felett van, és a legolcsóbb kölcsönök THM-jei is alig vannak ez alatt. Nem csoda, hogy az MNB adatai szerint februárban az új lakáshitelek összege az egy évvel korábbinak kevesebb mint a harmadára, 33,1 milliárd forintra (szezonálisan kiigazítva 42,1 milliárd forintra) esett, ami több mint 6 éves mélypont.

A lakásvásárlási és -építési kedvet a szárnyaló infláció, a csúcsra érő ingatlanárak, a jelentős reálbércsökkenés,valamint a rezsinövekedés egyaránt lohasztották, de a vevők a legnagyobb pofont a lakáshitelek drágulásától kapták.

A Bank360.hu számításai szerint három év alatt, 2020. áprilisa óta a 20 millió forintos lakáshitel legolcsóbb havi törlesztőrészlete is 53 százalékkal drágult.

Az adósnak a most felvett kölcsönre csaknem 15 millió forinttal többet kell visszafizetnie a teljes futamidő alatt, mint a 2020.áprilisi hitel esetében.

A Bank360.hu lakáshitel kalkulátora szerint három évvel ezelőtt, 2020. áprilisában a banki ajánlatok közül a legolcsóbb 20 milliós kölcsönt húsz évre 3,58 százalékos THM-mel és 115 889 forintos havi törlesztővel lehetett felvenni. Az induló kamat alapján a teljes visszafizetendő összeg 27,9 millió forint volt.

2020. áprilisa óta azonban nagyon fordult a hitelezés, jelenleg a legkedvezőbb banki ajánlatok THM-jei is 9 százalék felettiek, a havi törlesztőrészlet pedig még a legolcsóbb ajánlatnál is 178 ezer forint. A kalkulátor szerint ez alapján

a 20 millió forintos lakáshitelért húsz év alatt több mint a dupláját, mintegy 43 millió forintot fizetheti vissza

az adós az induló kamattal számolva.

Spórolni azzal tud a hiteligénylő, ha összehasonlítja az ajánlatokat, és kiválasztja a legmegfelelőbbet. Ezzel érdemi megtakarítást tud elérni a nagyon megdrágult kölcsön felvételekor. A mostani és a három évvel ezelőtti kalkulációk azt is megmutatják, hogy a legolcsóbb törlesztőrészletek alapján a bankok sorrendje megváltozott. Arra is van példa, hogy a korábban drágának számító pénzintézet most előre rukkolt a listán.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Megszűnik a határellenőrzés Kiszomboron és Nagylakon

A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Tovább olvasom »