Makói történészek emléktábláit, sírjait keresték fel

Sok olyan Makón született történész van, akikről a makóiak nem tudnak, sőt még a helytörténészek sem ismernek mindenkit. Csütörtökön egy konferencia volt, szombaton pedig Pál Lászlóné ötlete nyomán emléktáblákat, illetve sírhelyeket kerestek fel kerékpárral.

A programsorozat egy közös együttműködéssel jött létre a Szirbik Miklós Egyesület, a honismereti kör és a makói levéltár között. Ilyen eseménysorozat, illetve konferencia volt tavaly, akkor Makón született, később világhírnévre tett szert személyekről volt szó – tudtuk meg Zeitler Ádámtól, a Szirbik Miklós Egyesület elnökétől.

Szombat délután a múzeumnál gyülekeztek a résztvevők, itt Tóth Ferenc emléktábláját koszorúzták meg, a bíróságnál pedig Mályusz Elemérét. Utóbbi az egyik legnagyobb magyar középkor kutató és itt született, az édesapja pedig a bíróságon dolgozott. Utána a görög, majd a római katolikus temetőhöz tekertek el. Tóth Feri bácsi kötetének köszönhetően jól meg lehetett találni a temetőkön belül is a sírokat.

Érdekesség, hogy Gazdapusztai Gyula a Szovjetunióban kandidátusi aspirántúrán vett részt, méghozzá Leningrádban végzett ásatásokat az észak Kaukázusban, majd a Szegedi Egyetemen a hazatérte után dolgozott.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink