📺 A nap témája: Súlyos problémákkal indult el a termelés hétfőn az iváncsai akkugyárban

Hétfőn indult el a termelés az SK Innovation Iváncsai akkumulátor gyárában. A település polgármestere az elmúlt hónapokban többször jelezte, hogy a dél-koreai vállalat gyára a tesztüzemet megelőzően is már határértéken felüli zajszennyezéssel működik. A cég ugyan egy hónappal ezelőtt azt ígérte, október végére zajvédelem kiépítésével orvosolja a problémát, azonban a helyszínről bejelentkező érdi alpolgármester szerint ennek ma sincs nyoma – írja a mérce.hu.

A november 3-i egynapos tesztüzem után a tegnapi naptól hivatalosan is megkezdődött a termelés az SK Innovation iváncsai gyárában. A szabadeuropa.hu információi szerint a gyár a jövő év közepétől állhat rá a teljes kapacitásra, hétfőtől csak húszszázalékos kapacitás mellett indul el a tesztidőszak, ami egy üzem működésének kezdeti fázisában normálisnak mondható – olvasható a portálon.

Tetlák Örs, az LMP országos elnökségének tagja, és Érd alpolgármestere Facebook-videójában bemutatta: a hatóság úgy engedélyezte a tesztüzemet, hogy nem készült el a közúti kapcsolat, az iparvágány és a véderdő sem.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink