A Maros-ártér természeti értékeivel ismerkedtek

Idén immár második alkalommal hirdetett túrát a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság a bökényi Maros-ártérre. Március 9-én 26 vendéggel indultak el, hogy megcsodálják az ébredő természetet.

Jöttek természetbarátok a közeli településekről, Apátfalváról, Makóról, Kiszomborról, de Szegedről és Békésről is voltak vendégeink. A kétnapos esőzés után ragyogó reggeli napsütésben indulhattunk könnyed sétánkra, az igazgatóság bökényi területi irodájától – számolt be róla a nemzeti park.

Megtekintették a Bekai-halmot, a Maros-ártér egyetlen épen maradt kurgánját. A lelkes fiatal részvevők fel is szaladtak a halomra, így érzékelve tekintélyes magasságát. Mivel éppen most van a gímszarvasok agancshullatási időszaka, ezért túravezetőjük egy agancsbemutatót is tartott erről az erdőben.

Érintettek ártéri kaszálókat is és az esők hatására felázott talajon számos erdei állat lábnyomát látták, s próbálták kitalálni, hogy kik jártak előttük az erdei utakon. A túra csúcspontja volt, amikor találtak még néhány látványosan virágzó ligeti csillagvirág tövet a parti erdősávban, s mindenkit lenyűgöztek az avarban virító piros csészegombák. A kergetőző barázdabillegetők, vörösbegyek, fekete rigók és a magasban köröző egerészölyvek tovább színesítették a tavaszi túra élményeit – olvasható a kmnp.hu-n.

(Fotó: Balla Tihamér/kmnp.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink