Bátran a várospolitika mellé állva: Leitner Szilárd a helyi közösségekért tenne

A városi politika sokak számára első pillantásra kisebb jelentőségűnek tűnhet az országos politikai csetepatékhoz képest. Ám Leitner Szilárd, makói képviselőjelölt kiemelte ennek a szintnek a rendkívüli fontosságát a közösség életében.

Leitner elmagyarázta, hogy a kisvárosi politika közvetlen hatással van az emberek mindennapjaira. A városfejlesztés, az infrastruktúra karbantartása, az oktatás és az egészségügy terén hozott intézkedések mind olyan döntések, melyek közvetlenül érintik az itt élőket, és javíthatják életminőségüket.

A képviselőjelölt felhívta a figyelmet az országos politikai légkör ellenséges és vádaskodó természetére. Azonban úgy véli, hogy a helyi politikusoknak nem szabad megijedniük ettől és bátran kell kiállniuk az emberek érdekei mellett.

,,Helyi szinten lehetőségünk van közvetlenebb kapcsolatot ápolni az emberekkel, és közösségünk érdekében dolgozni”

-mondta Leitner, hozzátéve:

,,legyünk bátrak abban, hogy kiállunk az értékeink mellett és legyünk mindig őszinték és becsületesek az emberekkel.”

Leitner Szilárd nemcsak a városi politika fontosságát hangsúlyozza, hanem azt is, hogy a helyi közösség érdekében kell cselekedni.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink