Öt osztály kapott szalagot a makói Keriben – galériával

Szombaton rendezte szalagavató ünnepségét a HSZC Makói Návay Lajos Technikum. Ahogy a városban ismerik az intézményt, a Keri hosszú idő után tudott vacsorával egybekötött, „nagy” szalagavató bált rendezni.

Kincses Tímea, a HSZC főigazgató beszédében kiemelte, 2020 februárja óta újra köszönthetik ilyen formában a végzősöket. Arra utalt, hogy nem kell félni a változástól, hiszen az egykor kereskedelmi iskola számos bővítést élt meg. Ezeknek köszönhetően 2024-re Makó és a térség legnagyobb szakképző intézménye lett, ahová közel 700 diák és felnőtt jár és jól képzettként lépnek ki a munkaerő piacra. 1931-ben lett csak önálló épülete az iskolának a Posta utcában, jelenleg működik egy kollégium és a Bajza utcai épülettel bővítették ki, 2026-ra pedig 2 milliárd forintból fejlesztik a Bajzát. Kincses szerint a varázslat a változásban van, de örök értékek a pedagógusok.

A Návay jelenleg 9 ágazatban 15 szakmát kínál. Tegnap este öt osztály 109 diákja kapott kék szalagot.

Papós András igazgató szintén kiemelte, hogy öt év után újra így ünnepelhetnek. Szerinte történelmi ez a tanév, hiszen olyan szakmák végeznek az iskolában, akik még soha nem voltak náluk, pl. ácsok, turisztikai technikusok. Mindemellett a második száz évét kezdte meg az iskola. Az igazgató reméli, hogy sikeres vizsgával zárják az évet a tanulók és munkahely, vagy egyetem jön, de az biztos, hogy a gondtalan diák éveknek vége.

A Makói Csípős Facebook oldalára töltöttünk még fel fotókat és a keringők videóit is hamarosan közzétesszük:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Havi 2 millióra emelték Mágori András fizetését, erre ő hőbörögve ment neki annak, aki ezt szóvá tette – videóval

Pénteken döntöttek a megyei közgyűlésben az alelnökök fizetéséről. Mágori András megyei elnök bérét 1.170.000 forintról 2.356.000 forintra emelték a törvényeknek megfelelően. Az alelnököknél a közgyűlés dönthet, hogy az elnök bérének hány százalékát adják meg 70-90% között és a Fidesz természetesen a lehető legtöbbet javasolta.

Tovább olvasom »