Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy bizonyos körök, sok pénzzel megtámogatva, egyértelműen le akarják váltani az Orbán-kormányt, mondta Csizmadia László, az október 23-i Békemenet főszervezője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című reggeli műsorában.
Csizmadia szerint a magyar népet nem lehet leváltani.
A mi Békemenetünknek az a célja, hogy elmondhassuk, hogy sokan vagyunk, sőt, remélem, hogy elegen arra, hogy Brüsszel is felfigyeljen arra, hogy valamit rosszul csinál.
– mondta. Szerinte kétféle üzenet megy, az egyik Brüsszelnek, a másik a helyi ellenzéknek.
Arra a kritikára, hogy a Civil Összefogás Fórumának könnyű, mivel állami támogatással tömi őket a kormány, Csizmadia azt reagálta, „bár abban is vitatkozunk, hogy a kormány pénzel-e bennünket, néhányszor állami cégektől is kapunk támogatást, amivel fillérre elszámolunk.”
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |