A CÖF szerint azért kell a Békemenet, mert végső leszámolásra készülnek a globalista erők

,,Egész Európának fogja üzenni az október 23-i békemenet, hogy tömegek állnak a nemzeti önállóságot védő magyar kormány mögött” – mondta a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában az eseményt szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) kurátora.

Fricz Tamás szerint az első alkalom óta most van a legnagyobb szükség egy újabb Békemenetre.

Mint fogalmazott,

a brüsszeli bürokrácia, a Soros-hálózat, a globalista-liberális erők, pénzügyi körök végső leszámolásra készülnek, hogy az Orbán-kormány megbuktatásával olyan életformát vezessenek be, amelyet a magyarok elutasítanak.

,,Meg kell tehát védeni a hagyományos értékeket, az életformát, a nemzeti önállóságot, a kereszténységet, a családpolitikát, és meg kell mutatni, hogy a magyarok ellenállnak a globális elit nyomásának” – tette hozzá.

A Gazeta Polska című varsói hetilap főszerkesztője közölte, hogy akár több ezer lengyel is jöhet Budapestre jövő héten, mivel a koronavírus miatt a március 15-i ünnepségeken nem vehettek részt.

Tomasz Sakiewicz szerint a történelmi évfordulók üzenete az, hogy a magyarok és a lengyelek folyamatosan küzdenek a szabadságukért. Ezt kell tenniük ma is, hiszen Európában veszélybe került a szabadság, a földrész legnagyobb államai le akarják tiporni a demokráciát – tette hozzá.

A főszerkesztő a lengyel alkotmánybíróság ítéletét üdvözölve visszautasította azt a felvetést, hogy az uniós jog elsőbbséget élvezzen az alkotmánnyal szemben. A megegyezéssel hozott európai uniós jogszabályok megelőzhetik a törvényeket, de az alaptörvényt nem, mert ez a függetlenségük sérelmét, az állam alárendeltségét jelentené – hangsúlyozta.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

138 éve született Benedek Marcell, magyar egyetemi tanár, író, irodalomtörténész és műfordító, színházigazgató. Benedek Elek író fia.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Hiába van folyamatban per, az Oktatási Hivatal megszűntnek nyilvánította a Bartókot, mint székhelyet

Amikor azt hiszed, Bartók-ügyben már mindent láttál, hát nem. Legújabb húzás az Oktatási Hivatal részéről történt: a tankerület bejelentése alapján a nyilvántartásban 2023. szeptember 14. napján megszűntnek nyilvánították a Bartók székhelyintézményt – számolt be róla a bartókos szülők jogi képviselője, Kotroczó Béla.

Tovább olvasom »