A Continental már a Fidesz műfelháborodása előtt leült tárgyalni a kormánnyal

Az állami támogatás létszámmal kapcsolatos feltételeit valóban nem tudják teljesíteni az autóipar lejtmenete miatt, de mindezt már korábban jelezték a kormánynak. A cég kész visszafizetni a támogatás egy részét – tudta meg a hvg.hu.

A Continental a hvg.hu megkeresésére azt közölte, hogy a 2016-ban kapott támogatás létszámhoz kapcsolódó feltételeit eddig teljesítették, de a szektor 2018 óta tartó, és egyre súlyosodó válsága miatt mostanra veszélyben van a program eddigiek szerinti folytatása. A problémákat már korábban jelezték a kormánynak, folyamatosan egyeztetnek, és

amennyiben nem képesek tartani a korábban tervezetteket, akkor a támogatás hátralevő részét maradéktalanul visszafizetik.

Jelenleg több forgatókönyvet mérlegelnek, függetlenül attól, hogy mi lesz az eredmény, az ígéretük szerint minden állami szabályozásnak meg fog felelni. A makói gyár jövőjéről szólva pedig azt írta a Continental, hogy Makón kiemelten nehéz gazdasági helyzet és a rendkívül problémás középtávú kilátások ellenére sem szeretnék bezárni a gyárat, a munkahelyek nagy részét a súlyos pénzügyi veszteségek ellenére is megtartják. Makón állításuk szerint a vállalat többi egységéhez képest speciális a helyzet, hiszen a minden piaci szereplőt érintő félvezetőhiány és iparági transzformáció mellett az egységet a kimagasló arányú dízel termékportfólió körülményei is visszavetik.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Vezsenyi László után egy másik JAG-os pedagógusra is rászállt a tankerület

A József Attila Gimnázium új némettanára nagy lelkesedéssel kezdte el a tavalyi tanévet, de a hónap végén azt vette észre, hogy csaknem gyakornoki fizetést kap, noha már 27 úgynevezett „kiszámolt éve” van. Miután három levélben is hasztalan kérte a tankerülettől, hogy az elmaradt pénzeket fizessék ki, segítségért folyamodott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvédeihez.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Tovább olvasom »