A Fidesz és a DK gyengült, a Jobbik erősödött – a Republikon szerint Jakab Péter uralja a folyamatokat

A Republikon Intézet Telexen megjelent közvélemény-kutatása is illeszkedik az eddigi kimutatásokhoz, gyengültek a kormánypártok, a Jobbik viszont bővíti a teljes ellenzéki tábort. 

Márciusban a Fidesz 1 százalékpontos csökkenést könyvelhetett el, így most 29 százalékon áll a teljes népességben, és 45 százalékon a pártválasztók között. 

Az eredmények alapján a DK, a Jobbik és a Momentum immár fej-fej mellett, 9 százalékon állnak a teljes népesség körében, miután a DK vesztett, a Jobbik pedig nyert 1 százalékpontot; a Momentum támogatottsága nem változott.

A három nagyobb ellenzéki pártot az MSZP követi 6 százalékkal; a Párbeszéd, az MKKP, az LMP, valamint a Mi Hazánk pedig egyaránt 1-1 százalékon áll a teljes népesség körében.

A Jobbik 2 százalékkal erősödött a pártválasztók körében, jelenleg 13 százalékon állnak. 

A Republikon elemzése szerint összességében az ellenzéki pártok támogatása csak kis mértékben változott; egyedül a Jobbik tudott jelentősebben növekedni márciusban,

ennek Jakab Péter jobbikos miniszterelnök-jelölt határozott politikai szereplése lehet az oka.

Az is biztos, hogy az ellenzék vezet a Fidesz-KDNP előtt: a teljes népesség körében (35-29 százalék), és a pártválasztók között is (53-45 százalék).

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink