,,A fideszes kampánymenedzserek tényleg azt hiszik, hogy máris elfelejtették a vásárhelyiek, hogy a városban csak a Fidesz gyűlölködött?”

A Vásárhelyiek a Változásért facebook oldalon megjelent egy humoros és egyáltalán nem uszító álláshirdetés. Erre egészen képtelenül reagált Cseri Tamás, fideszes önkormányzati képviselő:

Látom a Márki család megindította az önkormányzati kampányt. A Fidesz és a fideszesek mocskolása csúcsra lesz pörgetve. A család névtelenül uszít, míg Péter álszenten prédikál majd a békességről. Jól ki van ez találva […] Más egy vicces performanesz és megint más az ellenfelek folyamatos rágalmazása.

– írta a képviselő.

Arról már elfeledkezik, hogy

több hónapon keresztül írta a fideszes sajtó a hazug, rágalmazó cikkeket ártatlan vásárhelyi családokról, gyermekgyilkosnak és adócsalónak állították be Márki-Zay Pétert a feleségével együtt, saját migránsbetelepítésükért és lakásosztogatásukért is a polgármestert akarták felelőssé tenni, szórólapokkal és plakátokkal szórták tele Hódmezővásárhely postaládáit és utcáit.

Alapvetően örvendetesnek tartom, hogy az egész Vásárhelyet végtelenül felháborító gyűlöletkampányról Hegedűs Zoltán is belátta, hogy kontraproduktív volt, vállalta a felelősséget és visszavonult.

 

Most azonban nemcsak azt mondják, hog legyen béke, hanem úgy tesznek, mintha eddig bárki máson múlott volna mindez, mint Lázár János csapatán.

 

A fideszes kampánymenedzserek tényleg azt hiszik, hogy máris elfelejtették a vásárhelyiek, hogy a városban csak a Fidesz gyűlölködött?

értékelte Márki-Zay Péter polgármester Cseri Tamás képviselő hozzászólását.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink