A Galamb iskola megdöbbent az ÁSZ-jelentésen és cáfolja a megállapításokat

Mint arról tegnap beszámoltunk, tizenegy mezőgazdasági iskolát ellenőrzött az Állami Számvevőszék és ezeknél szabálytalanságokat, hiányosságokat tártak fel. Köztük szerepelt a makói Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola, melynek igazgatója azt közölte oldalunkkal: a végső jelentés sok csúsztatást és nem tényszerű megállapítást tartalmaz.

Mutatjuk Horváth Zoltán, az intézmény igazgatójának tájékoztatását változtatás nélkül:

Megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy az intézményünkben lefolytatott Állami Számvevőszéki ellenőrzés kapcsán nyilvánosságra hozott végső jelentés sok csúsztatást és nem tényszerű megállapítást tartalmaz.

 

Az ellenőrzés során elkészült jelentéstervezetben szereplő hiányosságok meglétét TÉNYSZERŰEN és HITELT ÉRDEMLŐEN megcáfoltuk, melynek megtörténtéről az Állami Számvevőszék hozzánk eljuttatott levelében és az Állami Számvevőszék által felkért Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzési jegyzőkönyvében foglaltak is tanúskodnak.

 

Kiemelnék néhány érdekességet, mely az átlagos olvasónak nem szúrhat szemet, a szándékosan érthetetlen hivatali nyelven megfogalmazott dokumentumok olvasása során:

 

– a jelentésben szerepel, hogy az iskola igazgatója nem gondoskodott az intézmény vagyonkezelői jogának bejegyzéséről. EZZEL szemben a vagyonkezelői jog 2015.05.09-én bejegyzésre került, melyről nemcsak az ellenőrök, de bárki meggyőződhet a Földhivatali nyilvántartásban

 

– a jelentéstervezetben szerepel, hogy az intézmény igazgatója nem készítette el a 2017-es leltárát, melynek következtében a 2018-as év jelentései sem helyesek. EZZEL szemben a leltár elkészült, melyről a NAV jegyzőkönyv is tanúskodik. Az ÁSZ jelentésében már a 2016-os leltárunk hiánya szerepel, mellyel az a gond, hogy a tételes leltárat csak 3 évente – 2014, 2017 és most 2020-ban kell elkészíteni. Vagyis az ÁSZ jelentés a megcáfolt tények ellenére megjelentette a jelentését, ráadásul olyan hiányosságokra hivatkozva, amelyek a jogszabályok szerint nem is azok.

 

– a jelentéstervezetben szerepel, hogy az iskola igazgatója nem készítette el a Gazdálkodási Szabályzatot. EZZEL szemben a szabályzat elkészült, azt az ÁSZ is elismerte, majd olyan megállapítást hozott, hogy az nem került kiadmányozásra. EZZEL szemben a szabályzat rendelkezik a kiadmányozáshoz szükséges összes melléklettel, megismerési nyilatkozattal.

 

Kollégáim a legjobb tudásuk szerint végzik a könyvelést, a leltározást és minden egyes, adófizetők pénzéből származó forint elköltésének felügyeletét.

A teljes jelentést és a Galamb iskola által tett észrevételeket itt lehet elolvasni.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Orosné Spák Hedvig a tiszta kampányban hisz

Én tiszta kampányt fogok folytatni, az biztos. Nem vagyok hajlandó a kesztyűt se eldobni, se felvenni – fogalmazott a Makói Csípősnek Orosné Spák Hedvig. A Lokálpatrióták képviselőjelöltje azt vallja, kell egy nyugodt csapat, ami Makó érdekeit tartja szem előtt.

Tovább olvasom »