A Galamb József tervezte autót 113 éve kezdték el árulni

1908. október 1-jén kezdték el forgalmazni a detroiti Ford Motor Company világhírűvé vált járművét, a Galamb József tervezte Ford T-modellt. 1927-ig összesen 15 millió darabot adtak el belőle.

Amikor Henry Ford megalapította cégét, a Ford Motor Companyt, a világ útjain mindössze csak 200 ezer gépkocsi járt. Ekkor az autó még luxuscikknek számított egyedi gyártásuk, egyedi alkatrészeik miatt. Ebből következik, hogy a karbantartásuk, javításuk is drága volt.

1908-ban áttörést hozott a T-modell sorozatgyártásának köszönhetően. A ’10-es évektől már futószalagon készültek és összesen több mint 15 millió darabot állítottak össze belőlük. Népszerűségének oka, hogy rendkívül egyszerű autó volt, minimális műszaki ismerettel meg lehetett javítani, felújítani. ,,Bádog Böske” megtervezésében tevékenyen részt vett városunk szülötte Galamb József is.

A Ford T-modell – amely négy kerékre ültette az Egyesült Államokat – magával húzta az acélipar, a gumiipar, az olajipar, és a közlekedés infrastruktúrájának a fejlesztését is.

Egészen 1927 májusáig gyártották. Piacát azért vesztette el 20 év után, mert túlságosan hétköznapi volt, a vevők körében pedig megjelentek luxusigények, amiket már nem tudott teljesíteni.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink