A hétvégén még szebbé tehetjük egy rászoruló gyermek karácsonyát

Az adventi időszak kezdetével indul immár harmadik éve a Karitáció Alapítvány Angyalai és az NN Biztosító Zrt. összefogásával indul program, amely lehetőséget ad arra, hogy ünneppé varázsoljuk több mint 100 hátrányos helyzetű gyermek karácsonyát.

Az alapítvány önkéntesei 2020-ban az NN Biztosító támogatásával 50 család gyermekeihez látogathattak el karácsony előtt, és adhatták át az ajándékokat. Ezt a számot 2021-ben sikerült megduplázni a kezdeményezőknek. Az idei évben pedig már advent előtt sok korábbi Angyal jelentkezett, hogy szeretne egy-egy rászoruló gyermek arcára mosolyt varázsolni karácsonyi álmának megvalósításával.

LEHETSZ TE IS ANGYAL! – ehhez mindössze fel kell keresned a https://karitacio.hu/karitacio-angyalai oldalt és teljesíteni egy hátrányos helyzetű gyermek karácsonyi kívánságát 2022. december 11-ig.

„Az elmúlt évek sok bizonytalanságot és nehézséget hoztak az emberek életébe, biztosítóként pedig pont ilyenkor válik még fontosabbá a munkánk. A mi feladatunk, hogy a legnehezebb időszakokban helytállva segítsük az embereket, hogy azzal törődhessenek, ami számukra a legfontosabb. Ezért csatlakoztunk örömmel immár harmadik éve a Karitáció Alapítvány ajándékakciójához, hogy együtt 100 kisgyerek karácsonyát tehessük szebbé”

– mondta Martin Eszter, az NN Biztosító HR-vezetője.

„Az elmúlt két év eredményei igazán elkötelezetté tettek minket a Karitáció Angyalai program kapcsán. Összesen több mint 150 gyermek ajándékozásában vehettünk már részt. Az ajándékátadás örömteli pillanatait is sok-sok családnál átéltük és az okozott boldog percek, megkönnyebbült szülői tekintetek és hálakönnyes gyermeki szemek visznek minket az úton, aminek lendületével 2022-ben is életre szerettük volna hívni a programot. Kérjük Önöket, ha tehetik idén csatlakozzanak hozzánk, Legyenek Önök is Angyalok!”

– mondta el Szécsényi Barnabás, a Karitáció Alapítvány elnöke.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

128 éve született Török Sophie (született Tanner Ilona) Baumgarten-díjas író, költő, Babits Mihály felesége.

Tovább »

Jövőre sem maradunk makói naptár nélkül

A Szirbik Miklós Egyesület elkészítette a 2024. évi naptárját, amely Híres makóiak címmel jelent meg. Galamb Józseftől Pulitzeren át Mályusz Elemérig 12 híres makói fotója és rövid életrajza kapott benne helyet – számolt be róla az egyesület elnöke, Zeitler Ádám.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink