A Hód-Fürdő 440 millió forint, a HMSZ Zrt. 329 millió forint veszteséget termelt

A Hód-Fürdőnek 440 millió forint a vesztesége, a Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Zrt.-nek 329 millió forint, annak ellenére hogy az év elején leadott üzleti tervben arról volt szó, hogy nem lesz veszteség. A Hódfó Hódmezővásárhelyi Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft.-nak 18 millió forint az adózott eredménye, a Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt.-nek is több száz millió forintos az adózott eredménye. A városnak van bevétele a parkolás és a piac üzemeltetésből is – derül ki az évértékelő sajtójájékoztatóból.

Ezeknél a cégeknél a közgyűlés októberben leváltotta a felügyelőbizottságok és igazgatótanácsoknak a döntéshozatalhoz alkalmas és szükséges részét. Ez azt jelenti hogy mindenütt maradt még Fidesz által kinevezett tag, ami az átláthatóság miatt fontos, viszont le tudták váltani azt a két vezetőt, akik esetében törvénysértések és szabálytalanságok merültek fel, de általában a gazdálkodás hatékonysága érdekében átvilágítást is terveztek, ennek határideje január 31., az eredményről további tájékoztatást tartanak majd.

A szemlélet a jövőben változni fog. A hódmezővásárhelyi városvezetés felelős gazdálkodást szeretne szem előtt tartani, nemcsak a városi cégeknél, hanem önkormányzaton belül is. Motivációs célból 13. fizetést vezetnek majd be, amit a jól dolgozó kollégák kapnak majd meg.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Orosné Spák Hedvig a tiszta kampányban hisz

Én tiszta kampányt fogok folytatni, az biztos. Nem vagyok hajlandó a kesztyűt se eldobni, se felvenni – fogalmazott a Makói Csípősnek Orosné Spák Hedvig. A Lokálpatrióták képviselőjelöltje azt vallja, kell egy nyugodt csapat, ami Makó érdekeit tartja szem előtt.

Tovább olvasom »