A kormányhivatal azt kifogásolta, hogy egy nem létező bizottság nem vizsgált meg egy módosítást

Fizikailag lehetetlen lett volna megvizsgálnia, de a Csongrád Megyei Kormányhivatal bejelentés alapján törvényességi felhívást intézett a hódmezővásárhelyi önkormányzat felé – derül ki a decemberi közgyűlés jegyzőkönyvéből.

A Csongrád Megyei Kormányhivatal törvényességi észrevételt tett a hódmezővásárhelyi önkormányzat részére, mely szerint az októberi alakuló ülésen a Szervezeti és Működési Szabályzat megalkotásakor az Ügyrendi és Mandátumvizsgáló Bizottság nem tárgyalta meg a rendelet-tervezetet. Ezt egyébként a november 27-i ülésen pótolták.

Ugyanakkor érdekesség, hogy az említett bizottság tagjainak mandátuma megszűnt az október 13-i választás napján. Az alakuló ülésen tárgyalható a működési szabályzat felülvizsgálata és megválaszthatják az új bizottsági tagokat is. Azonban az alakuló ülésen módosult a bizottsági szerkezet is, ami érintette az Ügyrendi és Mandátumvizsgáló Bizottság összetételét is. Így nehezen megvalósítható az, hogy egy meg sem alakult bizottság véleményezze a bizottság megválasztását is szabályozó rendelet-tervezetet.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink