A közös kampányt értékelte a hat ellenzéki párt elnöke

Az ellenzéki pártok elnökei és társelnökei már a választás másnapján összeültek, hogy elkezdjék ezt a munkát, kiértékeljék az eredményeket, valamint hogy felvázolják az előttünk álló időszak főbb feladatait és a hat párt további együttműködésének kereteit. Elkötelezettek vagyunk közös munkánk folytatása mellett. Mindent meg fogunk tenni, hogy hasonló helyzet többé ne fordulhasson elő – írja közös közleményében a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd.

Nem tagadható el, hogy a vasárnapi választáson Magyarország jövője szempontjából lesújtó eredmény született. Április 3-án nem sikerült leváltanunk a magyar történelem legkorruptabb kormányát. Sokan vagyunk, akik csalódottak emiatt. Hálával tartozunk mégis mindenkinek, aki tenni akart egy jobb Magyarországért. Köszönjük a választóknak a bizalmat, köszönjük az aktivistáknak a rengeteg befektetett időt és energiát, valamint a szavazatszámlálók munkáját is – közölték.

A választásokat követően kötelességünk levonni a tanulságokat is. Mivel a hat ellenzéki párt közös listával, közös jelölő szervezetként indult a választáson, ezt a munkát is közösen kell elvégeznünk – tették hozzá.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink