A kübekházi polgárőrség hangosbeszélőn kéri a lakókat, hogy maradjanak otthon

Pénteken megkezdte hangosbeszélős lakossági figyelmeztető felhívását a polgárőrség, amely során arra szólítja fel a kübekházi idős, krónikus betegségben szenvedő lakókat, hogy maradjanak otthonaikban, és szükség esetén kérjenek segítséget vagy a Polgármesteri Hivataltól vagy a Szociális Centrumtól – közölte a Kübekháza Hírszolgálat.

A kihangosított üzenetben arra is kéri a polgárőrség a lakosságot, hogy korosztályra való tekintet nélkül, aki teheti, maradjon az elkövetkező hetekben otthon.

– Van pár idős lakónk, akik egyszerűen nem veszik tudomásul a helyzet súlyosságát. A minap egy nénit kértem kedvesen számon, hogy miért ő vásárol az ABC-ben, miközben van fiatal hozzátartozója. A néni azt válaszolta: „Robikám, éltem én már eleget, nem félek a haláltól és nem is kérek ebből a mai világból!” – mesélte a polgármester.

– Mindannyian felelőssek vagyunk, nem csak magunkért, hanem másokért, ennek a falunak minden egyes lakójáért, amely figyelmet, fegyelmezettséget és törődést követel meg mindannyiunktól! – mondta Molnár Róbert, aki arra kéri a fiatalabbakat, hogy határozottan hassanak szüleikre, nagyszüleikre és értessék meg velük: az életük, az életünk a tét!

A Polgármesteri Hivatalban péntek délelőtt vette át Simon Szilveszter az önkormányzattól a polgárőrök számára biztosított szájmaszkokat, a védőkesztyűket és a fertőtlenítőket.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink