A legsúlyosabb büntetést kaphatja az élettársa szüleit meggyilkoló vásárhelyi férfi

Első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék azt a férfit, aki brutálisan meggyilkolta élettársa szüleit 2018-ban Hódmezővásárhelyen – tájékoztatta a bíróság szóvivője a zárt tárgyaláson hozott ítéletről szerdán az MTI-t.

Juhászné Prágai Erika közölte, a vádlottat több ember sérelmére, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen, bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy ellen elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság, s döntött arról, a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra.

A szülei ellen elkövetett bűncselekménnyel szintén megvádolt nő meghalt, ezért ellene megszüntették az eljárást.

Az ítélet ellen a vádlott védője fellebbezést jelentett be, így a döntés nem jogerős.

Az ügy előkészítő ülésén korábban ismertetett vádirat szerint a nő évek óta gondozta 78 éves édesanyját és 86 éves édesapját, akik nehezen mozogtak és állandó ápolást igényeltek. A nő 2018 elejétől fogva egyre nehezebben viselte a gondozással járó terheket, rendszeresen italozott, főleg azt követően, hogy élettársa -letartóztatásából szabadulva – a szülőkkel közösen lakott ingatlan melléképületébe költözött. A vádlottak az alkohol mellett nyugtatókat is fogyasztottak.

A nő többször is panaszkodott élettársának, szülei gondozását csicskáztatásnak nevezte, amin a férfi felidegesítette magát. 2018. május 24-én mindketten nagy mennyiségű alkoholt fogyasztottak, majd este 9 óra után

a férfi a vádlott édesapját a konyhában egy baltával hátulról leütötte. Miután földre került, még legalább tizennégyszer fejen csapta a védekezni próbáló áldozatot. Az idős férfi néhány percen belül meghalt. A konyhából kiszűrődő hangokat hallva a nő ágyhoz kötött édesanyja kiabálni kezdett, amire a férfi a szobába lépve őt is legalább nyolcszor fejbe csapta a baltával.

A vádlottak magukhoz vettek 80 ezer forintot, és megpróbálták felgyújtani a házat. A konyhában lévő gázpalackot meggyújtották, ruháikat elégették, és a városba indultak szórakozni. A palackban kevés gáz volt, ami nem robbant föl, csak kisebb tűz keletkezett. Másnap hajnalban a házhoz visszatérő vádlottak látták ezt, és a bűncselekmény nyomainak eltüntetése érdekében ágyneműket, konyharuhákat dobáltak a nő apjának holttestére, amit meggyújtottak. A gomolygó füstöt észrevevő szomszédok értesítették a tűzoltókat, akik megtalálták a holttesteket.

Az 55 esztendős vádlott az előkészítő ülésen elismerte a gyilkosságokat, de hangsúlyozta, élettársa nem kérte szülei megölésére, a nő ártatlan a bűncselekményekben.

(MTI, fotó: police.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Csongrád-Csanádban több mint 4600 diák érettségizik

Országosan május 3-án, reggel 8 órától vette kezdetét az érettségi vizsgaidőszak. Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tantárgy nyitotta az írásbelik sorát, Csongrád-Csanád vármegyében 1 fő szerb nyelvből fog vizsgázott ezen a napon.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink