A Mi Hazánk Jászberényben beállt a Fidesz mögé – így próbálják legyőzni az ellenzéki Budai Lórántot

Ismert: a Fidesz Jászberényben nem nyugodott bele a választási vereségébe, azonban azzal eddig nem számolhattak a változást akarók, hogy november 10-ére megváltozhatnak az erőviszonyok a városban, ugyanis a Mi Hazánk Mozgalom beállt a Fidesz mögé. (Kiemelt kép: Szabó Tamás (b.) fideszes polgármester, Pócs János fideszes országgyűlési képviselő, Dobrán Gyula, a Mi Hazánk helyi vezetője.)

Dobrán Gyula, a Mi Hazánk alapszervezetének elnökeként közölte, hogy mivel – a jól ismert fideszes nyelvhasználat szerint –

„Budai Lóránt alkalmatlan a városvezetésre”,

ezért a jobboldali választókat nem kívánják megosztani, és visszaléptetik Dobrosi Péter polgármesterjelöltjüket a választásoktól.

A kommentelők sem túlságosan boldogak a Mi Hazánk döntése után

Október 13-án négyen szálltak versenybe a jászberényi polgármesteri címért. Az azóta megsemmisített eredmény szerint a jobbikos politikus győzött:

  1. Budai Lóránt (Közösen Jászberényért Egyesület) – 42,63 százalék (3909 szavazat)
  2. Dr. Szabó Tamás (FIDESZ-KDNP) – 42,48 százalék (3895 szavazat)
  3. Dr. Magyar Levente (Független) – 10,15 százalék (931 szavazat)
  4. Dobrosi Péter (Mi Hazánk) – 4,73 százalék (434 szavazat)

Amennyiben a Mi Hazánk jászberényi szavazói helyesen értelmezik Dobrán Gyula ajánlását, a kormánypárti Szabó Tamásra kell voksolniuk, és mivel az október 13-ai ellenzéki  győzelem egy hajszálon múlott (14 szavazat),

ezért igen jelentősen besegíthet a Mi Hazánk a Fidesz győzelméhez.

Frissítés: Mégsem lép vissza

Péntek este hat órakor a Mi Hazánk Mozgalom Facebook oldalán jelentették be, hogy mégis elindulnak a megmérettetésen. Mint kiderült, a „sajtóban megjelent közlemény a Mi Hazánk Mozgalom jászberényi tagszervezetének álláspontját tükrözte, amit az országos elnökséggel nem egyeztettek”.

Mint írják: „az országos elnökség azzal egyetért, hogy a jobbikos-balliberális Budai Lóránt alkalmatlan a városvezetésre, ráadásul egy elveit az érdekei és a pénztárcája szerint váltogató megélhetési politikus, ugyanakkor a Fidesz polgármesterjelöltje, Szabó Tamás is alkalmatlan, aki polgármesterként egy háromgyermekes család elől nyúlta le magának az önkormányzati lakást.”

Hozzátették: egyik polgármesterjelöltet sem tudják támogatni, ezért az elnökség döntése értelmében, a Mi Hazánk polgármesterjelöltje, Dobrosi Péter is indul a megismételt választáson.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink