A minisztérium szerint túlkapás volt a makói tornatanár megalázása, a tankerületi igazgató lemondását elfogadják

„Egyértelmű túlkapás”, közölte az Emmi az ATV Híradónak a Makói József Attila Gimnázium pedagógusát megalázó tankerületi igazgatóról.

A minisztérium Sajtó- és Kommunikációs főosztálya azt írta:

„a tárca egyértelmű túlkapásként értékeli a tankerületi igazgató eljárását. Tekintettel arra, hogy az érintett tankerületi igazgató több szakmai hibát is vétett az utóbbi időszakban, lemondását el fogjuk fogadni”.

Mint arról beszámoltunk: a karantén kezdetén vasalódeszkán mutatta be az úszásnemeket a gimi tesitanára, Vezsenyi László. A kreativitást nem díjazta az iskolát fenntartó hódmezővásárhelyi tankerület vezetője, Balázs József. Írásbeli megrovásban részesítette a Makói József Attila Gimnázium a pedagógust. Ezen túlmenően azonnali hatállyal letiltották a tanításról, elvették az összes csoportját és arra kényszerítették, hogy minden egyes napra készítse el a csoportjainak szánt aznapi tananyagot,, majd azokat küldje el a tankerületi vezetőnek és az iskola igazgatójának. Mivel nem taníthat, az anyagokat kizárólag „büntetésből” kell megírnia, hiszen utána semmire sem használják azokat.

Az ügyben az oktatási ombudsman is vizsgálatot indított,  emellett indult petíció is , illetve például egy pécsi lelkész és Sebestyén Balázs is kiállt a testnevelő mellett.

Szombaton végül lemondott a tankerületi igazgató.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink