A múlt heti viharkárok a 4,5 milliárd forintot is meghaladhatják

Rekordösszegű, akár a 4,5 milliárd forintot is meghaladó kárrendezéssel számolhatnak a biztosítók a múlt heti viharok miatt – tájékoztatta a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) a héten az MTI-t.

A szervezet közleménye szerint

a múlt csütörtök és vasárnap közötti viharok miatt kedden délig a lakásbiztosítási szerződések alapján 20 ezret megközelítő bejelentés érkezett a biztosítókhoz, bár még nem minden biztosító adatai állnak rendelkezésre.

A szám a következő napokban várhatóan tovább emelkedik, mert sokan most éppen a szabadságukat töltik, vagy még nem tudták felmérni a távolabbi ingatlanjaikban, nyaralójukban keletkezett károkat. A bejelentések nyomán a társaságok mintegy 4,5 milliárd forintot elérő összeget különítettek el kárrendezésre, amelynek jelentős részéhez akár már napokon belül hozzájuthatnak ügyfeleik.

A legtöbb bejelentés Budapestről, valamint Pest és Hajdú-Bihar vármegyékből érkezett – ismertette a szövetség.

Az elmúlt évtizedben nem voltak olyan viharok, vagy akár egymást követő viharos napok, amelyek ilyen összegű pusztítást okoztak volna. Ez azonban csak részben az időjárás következménye, mivel most a viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni a folyamatosan emelkedő költségek miatt – jelezte a Mabisz.

Néhány évvel ezelőtt az átlag kárösszeg nyolcvan-százezer forintra jött ki egy-egy nagyobb vihar után. Ha a mostani gyorsjelentések adatai utólag beigazolódnak, akkor a múlt heti viharok miatt a kétszázezer forintot is meghaladó átlagos kárösszeggel lehet számolni.

A Mabisz 2010 óta gyűjti a május-augusztusi viharszezon kárkifizetéseit. Tavaly a négy hónap alatt összesen 7,5 milliárd forintot tett ki ez a számla, mintegy 63 ezer bejelentésre, míg 2018-ban például a teljes viharszezoni károk miatt kevesebb mint 3,2 milliárd forintot fizettek a biztosítók.

A magyarországi lakóingatlanok 73-74 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. A meglévő szerződések jelentős részét több évvel korábban kötötték és azóta sem aktualizálták a tényleges vagyoni helyzetnek megfelelően, így sokan csak a kárrendezési folyamat során döbbennek rá, hogy időközben alulbiztosítottakká váltak – hívta fel a figyelmet a Mabisz.

(Fotó: a vihar után Hódmezővásárhely/hodpress.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Magyar-francia kiállítás nyílik Szegeden

2023. szeptember 23-án 18 órakor egy francia-magyar együttműködés alkalmából Fodor Barbarának, Peták Máriának és Molnár Sándornak nyílik közös kiállítása egy ismert francia alkotóval, Yvan Le Soudier-rel a Tiszatáj Szalonban.

Tovább »

Hiába van folyamatban per, az Oktatási Hivatal megszűntnek nyilvánította a Bartókot, mint székhelyet

Amikor azt hiszed, Bartók-ügyben már mindent láttál, hát nem. Legújabb húzás az Oktatási Hivatal részéről történt: a tankerület bejelentése alapján a nyilvántartásban 2023. szeptember 14. napján megszűntnek nyilvánították a Bartók székhelyintézményt – számolt be róla a bartókos szülők jogi képviselője, Kotroczó Béla.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink