A nap témája: 100 ezer maszkot adományoztunk Észak-Macedóniának

Egészségügyi védőfelszerelést adományozott Magyarország Észak-Macedóniának hétfőn, hogy a nyugat-balkáni ország minél hatékonyabban tudjon szembeszállni az új típusú koronavírus-járvánnyal – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szkopjéban hétfőn. (Kiemelt fotó: Nakje Csulev észak-macedón belügyminiszter átveszi Magyarország humanitárius segélyadományát Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől/MTI/KKM/Borsos Mátyás.)

Magyarország százezer maszkkal és ötezer védőruházattal járult hozzá a világjárvánnyal szembeni észak-macedón védekezéshez.

A tárcavezető kiemelte, Budapest azért tud segíteni más országoknak, mert vásárolt egy maszkok gyártására alkalmas gyártósort Kínától, és hamarosan elkezdődik az egészségügyi maszkok sorozatgyártása.

Hozzátette, folyamatosan járnak a repülőgépek a kínai nagyvárosok és Budapest között, és viszik Magyarországra az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket.

„Mi magyarok felelős szomszédságpolitikát folytatunk, ennek keretében Szlovéniának, Horvátországnak, Szerbiának és most Észak-Macedóniának nyújtunk ilyen jellegű segítséget” – hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter. Az indoklás a migrációs nyomásról szólt, a logika az, hogy ezek az országok legyenek erős védvonalak, így minket is védenek.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink