Megállíthatatlannak tűnik az óvodapedagógus szakra jelentkezők számának csökkenése. Idén hatszázzal kevesebben felvételiztek erre a képzésre, mint tavaly, és körülbelül feleannyian, mint öt éve, utoljára 2008-ban volt ennél alacsonyabb a felvételizők száma – írja az eduline.hu.
Ennek fényében nem meglepő, hogy a tanév közepén több mint 450 óvónői állást hirdetnek, a bérek nem csábítanak tömegeket erre a pályára. Súlyosbítja a problémát, hogy még akit fel is vesznek az egyetemre, az sem mindig jut el a diplomaszerzésig. Friss statisztikák szerint majdnem minden harmadik óvodapedagógus szakos lemorzsolódik. A képzésen 20–23 százalékos a lemorzsolódási arány, emellett a hallgatók 10-12 százaléka kilép a képzésből.
A szakemberek hiánya már olyan méreteket ölt, hogy van olyan óvoda, ahová egyszerre négy-öt pedagógust is felvennének. A kormány ennek ellenére korábban azt kommunikálta, hogy
a gyerekek számához viszonyítva nem állunk rosszul a pedagógusok átlagos számával.
Szegeden már odáig fajult a helyzet, hogy három szegedi óvodát tervez áprilisban bezárni az önkormányzat, többek között azért, mert jelenleg huszonnyolc csoportban egy óvónő dolgozik kettő helyett.
Bartáné Tóth Mária, az Óvodák Igazgatóságának vezetője a Szeged.hu-nak arról beszélt, hogy a szakemberhiány a jelenleginél csak még súlyosabb lesz, mert a „nők negyvennel” sokan mennek nyugdíjba. A szakember szerint az óvodapedagógusok megalázó fizetése a legnagyobb probléma, ha ezt nem rendezi a kormány, akkor összeomolhat a rendszer.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |