A nap témája: 16 milliárdot költ el a kormány kampányra, hogy több legyen a beoltott

64 milliárd forintot csoportosított át a kormány – írta az mfor.hu. Ebből 16 milliárd megy kormányzati kommunikációra, melynek fő célja, hogy az oltás beadatására ösztönözze az állampolgárokat.

A Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg egy külön határozat, melyben erről döntenek. Ebben arról írnak, a beadott oltások számának növelése, így a lehető legnagyobb védettség elérése elsődleges kormányzati cél, ezért a kormány felhívja a miniszterelnök kabinetfőnökét, hogy gondoskodjon a magyar lakosság egészségének védelme érdekében szükséges minél szélesebb körű kormányzati tájékoztató kampány megvalósításáról legalább 16 000 000 000 forint értékben, amelyben a Kormány felhívja az állampolgárok figyelmét az oltás szükségességére, valamint az oltásra történő mielőbbi regisztráció fontosságára.

A kormány igyekezete érthető, lassan kifutunk az oltható emberekből. Bár folyamatosan nő az oltási kedv, ez egyelőre kevés a nyájimmunitás eléréséhez. A kampányról szóló határozat szövegében azt írják, „a koronavírus-világjárvány idején kiemelten fontos az állampolgárok széles körű, azonnali és intenzív tájékoztatása”.

A Központi Maradványelszámolási Alapból további 12,5 milliárd megy a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálathoz, közel 8,1 milliárd a Magyar Honvédséghez. 10,1 milliárd jut művészeti tevékenységekre és egyéb feladatokra, 4,8 milliárd meg nem nevezett nonprofit és civil szervezetek működésére.

1,5 milliárd forintot a hazai bölcsőde-, családi bölcsődefejlesztési programra csoportosítottak át nem állami fenntartók esetében. 404 millióval a szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti és fogyatékos személyek esélyegyenlőségét támogatják, 355 millió forint pedig a gyermek-, ifjúsági és családpolitikai programokra megy.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink