A nap témája: 3 százalékkal kevesebb sör fogyhat az idén

Az idén akár 3 százalékkal 6,55 millió hektoliterre is csökkenhet az öt legnagyobb magyar sörgyártó (Borsodi, Dreher, Heineken, Carlsberg és Pécsi) belföldi forgalma, a hazai termelés 5 százalékkal, mintegy 5,8 millió hektoliterre mérséklődhet, ugyanakkor a prémium szegmens további növekedésének köszönhetően az árbevétel várhatóan egy százalékkal nő tavalyhoz képest a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSz) igazgatója szerint.

Kántor Sándor az MTI érdeklődésére elmondta, hogy tavaly meghaladta

a 6,76 millió hektolitert az öt legnagyobb magyar sörgyártó forgalma, amelyből a belföldi termelés közel 6,1 millió hektolitert tett ki.

Az idei várható csökkenést azzal magyarázta, hogy a sörfogyasztás szempontjából legerősebb hónapokból a májusi időjárás kifejezetten hűvösebb volt a megszokottnál, emellett a többi hónapban is hiányoztak a tartósan megmaradó, kimagaslóan forró napok.

Kitért arra, hogy a magyar sör exportpiacain a verseny erősödése tapasztalható, emiatt az export 9 százalékkal esett vissza az első három negyedév adatai szerint.

Az öt vállalat általános forgalmi adó (áfa) befizetései tavaly elérték a 30,5 milliárd forintot, jövedéki adó befizetéseik meghaladták a 42,6 milliárd forintot. Ezzel a vezető magyar sörgyárak 2018-ban is növekvő mértékben vették ki a részüket a közteherviselésből, összes adó- és járulékbefizetéseik meghaladták a 80 milliárd forintot, ezt a mértékű költségvetési befizetést a csökkenő forgalom ellenére várhatóan idén is teljesítik majd.

Kitért arra is, hogy míg az alkoholmentes szegmens immár eléri a teljes forgalom 5 százalékát, addig a csökkentett alkoholtartalmú ízesített sörök forgalma tavalyhoz képest 25 százalékkal is eshet az idén.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink