A nap témája: A fogyatékkal élőket is kirekeszti a kormány a rezsivédelemből

Egy átlagos háztartáshoz viszonyítva kétszer annyi energiát használnak a fogyatékossággal élők, pedig szigorú beosztással tervezik mindennapjaikat.

Továbbra sem ismertek a rezsivédelemnek a fogyatékkal élőkre vonatkozó részletszabályai. A kormányrendelet annyit közöl, hogy az érintettek számára a tárgyi eszközök energiafogyasztása után jár kedvezmény.

Minden egyes olyan esetben, amikor valaki fogyatékkal él, és ebből a helyzetéből adódóan kell, hogy valamilyen gépet használjon, akkor ennek a gépnek a fogyasztását is csökkentett áron lesz módja megtenni, tehát ennyivel megnő a rezsicsökkentett mennyiség az ő esetében” – hangzott el Gulyás Gergelytől korábban.

Az LMP-s Ungár Péter szerint egyelőre azt sem lehet tudni, hogy mi számít tárgyi eszköznek.

„Teljes káosz van, tehát önmagának a támogatásnak, maguknak a gyógyászati segédeszközöknek, mind a rezsitámogatásnak, mind a közlekedési támogatásnak a mértéke káoszos az utóbbi időszakban, és ezért az érintettek nem tudják, hogy mi jár, hogy jár és mennyi jár”

 – fogalmazott a politikus.

A párt frakcióvezetője valószínűtlennek tartja, hogy ezek az eleve szűkös helyzetben lévő háztartások ki tudnák gazdálkodni a megemelt rezsiköltséget. Szerinte az lenne a megoldás, amit az LMP már régóta képvisel: emeljék az otthonápolási díjat a minimálbér szintjére.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége tájékozódott tagjai körében a fogyasztási szokásokról, és az államtitkárnak elküldött javaslataikban kiemelik: a fogyatékkal élőknek egy átlagos háztartáshoz viszonyítva kétszeres az energiafogyasztása.

A szervezet úgy látja, hogy a kedvező árat nem lehet csak az elektromos kerekesszéket vagy mopedet használók körére korlátozni. Többletenergiára van szükség például azokban a háztartásokban is, ahol a napi többszöri ruha vagy ágyneműcsere miatt nélkülözhetetlen a gyakori mosás, vagy az érintett otthon tölti a mindennapjait, így a megfelelő lakáshőmérséklet is alapszükséglet.

Szombaton azt javasolta a DK, hogy terjessze ki a kormány a rezsitámogatást a fogyatékkal élő gyermeket nevelő és a fogyatékkal élő családtagról gondoskodó családokra is.

(atv.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink