A 2023. kárenyhítési évben eddig a termelők több mint 400 hektárra kiterjedő területre jelentettek be tavaszi fagykárt, ez a szám április első hetének fagyos éjszakái miatt egész biztosan jelentősen nőni fog – közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
– A korábbi gyakorlati tapasztalatok alapján az idei esztendőtől változtatás történt, a kárenyhítő juttatás összegének megállapításánál csak az a mezőgazdasági biztosítás fogadható el, amelyet már az első káresemény bekövetkezése előtt megkötöttek – írták, azt javasolva mindenkinek, hogy „időben kösse meg a szükséges növénybiztosítását, amelynek díjához az állam jelentős mértékű támogatást nyújt”.
Tavaszi fagy akkor valósul meg, ha a kockázatviselés helyén a tavaszi időszakban a talajszinttől számított kettő méter magasságban mért mínusz 2 °C vagy annál alacsonyabb hőmérséklet áll fenn.
Jelezték azt is, hogy „a termőre fordult és szakszerűen művelt gyümölcsösöknél a kárbejelentést alapesetben a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül, de legkésőbb a jogszabályban megállapított, tárgyév május 31-ei véghatáridőig szükséges megtenni”.
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |