A nap témája: A globális turizmus visszatérésére legalább 2024-ig várhatunk

Budapesten az átlagos szobafoglaltság 15 százalék volt 2021 első feléhez képest, ami a két évvel korábbi 74 százalékhoz képest 80 százalékos visszaesést jelent – derül ki az MNB legfrissebb kereskedelmiingatlan-piaci jelentéséből, melyet Portfolio ismertetett a héten.

A szobaárakban Budapesten 2020-ban csökkent, viszont 2021. június végére éves alapon 24 százalékkal emelkedett a bruttó átlagár. Ez utóbbi oka, hogy a szállodák jelentős része a lecsökkent kereslet, vagy egyéb okok miatt üzemszünetet tartott, esetleg be is zárt, míg a működő hotelek áremeléssel igyekeztek bevételüket növelni.

A jelentés szerint 2021 júliusában a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma a járvány előtti szint kevesebb, mint fele volt. A 2021. januártól júliusig tartó fél évben a magyarországi szállodák bevétele pedig 69 százalékkal maradt el 2019 azonos időszakához képest.

Portfolio ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy a turizmus kilátásai globálisan is kedvezőtlenek: az Oxford Economics szakértői szerint a globális turizmus válság előtti szintre való visszatérésére 2024 előtt nem kell számítani.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

Újabb zenés demonstrációt tartottak a Bartók iskola megmaradásáért

Nagyjából 30 szülő és gyermekeik részvételével zajlott zenés megmozdulás szombaton a Bartók iskola előtt. A szülők a székhelyintézmény jogviszonyának szüneteltetésével sem értenek egyet – ez ellen tiltakoztak ma és vasárnap is fognak. Mindemellett jogi úton is megtámadták a fenntartó tankerület döntését.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink