A nap témája: A héten vége lesz a fagyoknak és 15 fok is lehet napközben

A hét elején a reggelek párásak, ködösek lesznek, de a köd napközben feloszlik, és a legtöbb helyen több órára kisüt a nap. A hét második felében folytatódik az enyhülés, megszűnnek a kemény éjszakai fagyok. A hét végén változóan felhős idő lesz, a legmagasabb nappali hőmérséklet akár a 15 Celsius-fokot is elérheti – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez vasárnap eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

A hétfő hajnalra képződő köd, illetve rétegfelhőzet egy része napközben is hosszabb ideig megmaradhat, sőt, néhol terjeszkedhet is. Másutt változóan felhős idő valószínű többórás napsütéssel. Számottevő csapadék nem lesz. Mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 9 fok között alakul, az északkeleti határnál egy-két fokkal hűvösebb is lehet.

Kedden a reggelre képződő köd, rétegfelhőzet napközben lassan feloszlik, a legtöbb helyen több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 5 és plusz 2, a maximum 5 és 10 fok között alakul.

Szerdán a reggelre képződő köd, rétegfelhőzet napközben lassan feloszlik, a legtöbb helyen többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Mérsékelt marad a légmozgás. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 5 és plusz 1 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A csúcsérték 4 és 9 fok között valószínű.

Csütörtökön a reggeli köd, rétegfelhőzet napközben lassan feloszlik, a legtöbb helyen több órára kisüt a nap, amit egyre vastagodó fátyolfelhőzet zavar. Csapadék nem valószínű. A déli, délnyugati szél időnként megélénkül. A minimum-hőmérséklet mínusz 6 és 0, a maximum 5 és 11 fok között alakul.

Péntekre virradóra észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, napközben pedig többnyire közepesen és erősen felhős időre van kilátás. Helyenként előfordulhat eső. A nyugatias szél időnként megélénkül. A minimum-hőmérséklet mínusz 3 és plusz 3, a maximum 6 és 13 fok között alakul.

Szombaton többnyire erősen felhős lesz az ég, és elszórtan eső, zápor alakul ki. A nyugati, délnyugati szél megélénkül, főként északon meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1 és plusz 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

Vasárnap felhőátvonulásokra lehet számítani többórás napsütéssel, néhol záporokkal, sokfelé megerősödő, az Észak-Dunántúlon viharossá fokozódó északnyugati széllel. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között valószínű, de a szélvédett helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink