A nap témája: A jövő heti rendkívüli parlamenti ülésen elfogadhatja a kormány a státusztörvényt

Az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a kormány a július 3. és július 7. közötti időszakra. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes erről szóló levele a parlamenti honlapon olvasható.

A dokumentum szerint a kormány tíz törvényjavaslat – köztük a jövő évi költségvetés és a pedagógusok új életpályájáról szóló indítvány – ,,mielőbbi elfogadása, illetve az ezt biztosító egyes eljárási szakaszok lezárása miatt” tartja szükségesnek a rendkívüli ülés összehívását.

A levélben Semjén Zsolt hangsúlyozza: a szavazások az őszi ülésszakra halasztása „fontos jogalkotói célkitűzések késedelmes megvalósítását eredményezné, illetve a döntések végrehajtásának előkészítésének kitolódása számos problémát okozhat a jogalkalmazásban.”

A 2024-es költségvetési törvényjavaslat és a pedagógusok új életpályájáról szóló indítvány mellett

  • a kormány tárgyalná a jövő évi költségvetést megalapozó törvényjavaslatot,
  • az állami építési beruházások rendjéről szóló indítványt,
  • a szerencsejáték szervezéssel és az elektronikus ügyintézéssel összefüggő, valamint egyes törvényeknek a jogrendszer koherenciájának erősítése érdekében történő módosításáról szóló törvényjavaslatot.

Ugyancsak napirendre vennék a helyi adókról szóló törvény módosítását, a nemzetiségek jogairól szóló törvény, valamint a választási eljárásról szóló törvény módosítását, a légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról szóló indítványt, a bányászatról szóló törvény, valamint a földgázellátásról szóló törvény módosítását, és a kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló javaslatot is.

A parlament honlapja szerint a házbizottság csütörtökön ül össze.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap képe

Így szeretne Makó fürdőváros lenni: derékig érő gazzal találkozhatnak a turisták (és a helyiek) a Hagymatikum mögött.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink