A nap témája: A kilakoltatások miatt egy kisvárosnyi ember veszítette el otthonát

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar nyilvántartása szerint 13 470 ingatlankiürítés történt az elmúlt négy évben Magyarországon – tudta meg a 24.hu közérdekű adatkikérés nyomán.

Eszerint 2016 és 2020 között minden évben meghaladta a háromezret a kilakoltatások száma, mivel 2016-ban 3474, 2017-ben 3667, 2018-ban 3212, 2019-ben pedig 3117 kilakoltatás volt Magyarországon.

Bár az esetek közé számolják az üzlethelyiségek kiürítését is, a történtek hátterében még mindig leginkább a devizahitelek miatt bajba került adósok fizetésképtelensége áll – írta a portál. Ez azt jelenti, hogy 2016 óta egy kisvárosnyi embert lakoltattak ki az otthonából.

A hitelválság elmélyülése előtt jóval alacsonyabb volt az utcára tettek száma: 2012-ben mindössze 700 lakóingatlant adtak birtokba árverést követően, 2013-ban 550-et, 2014-ben pedig kilakoltatási moratórium lépett életbe a devizahitelesekre vonatkozó törvények alapján. Arról nincs adat, hogy a mintegy 13,5 ezer ingatlankiürítés hány embert érint.

A végrehajtói kar nyilvántartása alapján „lakóingatlan sikeres árverését követő birtokbaadás miatt” 8100 ingatlankiürítés történt négy év alatt. Ide tartoznak a pórul járt devizahiteles családok elárverezett lakásai is. Ezzel párhuzamosan 2016 óta összesen 797 jogosulatlan lakáshasználóval szemben léptek fel.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink