A nap témája: A kormány szerint a most érkező migránsmunkások nem azok a migránsmunkások

Gulyás Gergely nem érzékeli, hogy ellentét lenne a kormány korábbi migrációellenes jelszavai és aközött, hogy most az ország több pontjára szervezetten érkeznek a török, indonéz, indiai, mongol, kirgiz vagy fülöp-szigeteki vendégmunkások, hogy gyárakat építsenek – derül ki a Telex cikkéből.

A portál arról kérdezte a tegnapi kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető minisztert, mit üzen a kormány azoknak az embereknek, akik pánikba esnek, amikor meghallják, hogy a településekre külföldi vendégmunkások érkeznek.

Gulyás végül nem volt hajlandó üzenni, annyit mondott: a vendégmunkásokat úgy kell elhelyeznie a beruházónak, hogy „semmilyen nehézséget a helyiekkel való együttélésben ez ne jelentsen”, ahol pedig jelent, ott más megoldást kell találni.

A minisztert szembesítették Orbán Viktor több korábbi, bevándorlásellenes mondatával. A miniszterelnök 2017-ben például azt mondta a Kossuth Rádióban:

„…mi nem hívtunk ide soha senkit se vendégmunkásnak, se semmilyen más okból, hogy itt éljenek velünk. Tehát mi nem bevándorló ország vagyunk, és Magyarország nem akar bevándorló országgá válni.”

Gulyás Gergely szerint ezek a kijelentések a mai napig „teljesen összhangban vannak valamennyi döntésünkkel”, ugyanis a településekre költöztetett vendégmunkások „nem élnek velünk hosszútávon”. Gulyás Gergely szerint egyébként az akkumulátorgyárakat azért kell támogatni, mert ha ezt nem tennénk, akkor elveszítenénk a már kiépült autóipart.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

16 millió forintba kerülnek Makónak és a községeknek az ivóvíz-konténerek

Makó és a társult önkormányzatok 16,8 millió forintot kérnek az államtól, hogy a kihelyezett ivóvíz-konténerek üzemeltetését kifizessék az Alföldvíznek. Mint az ismert, a konténerekre pedig azért van szükség, mert 5,3 milliárd forint elköltése után még továbbra sem jó az ivóvíz, ezért biztosítani kell ezeket a vízvételi helyeket.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink