A nap témája: A kormány újabb támogatást ad munkásszállásokra

Az ősztől magáncégek is beszállhatnak az államilag támogatott munkásszálló építési bizniszbe. Eddig csak az önkormányzatok számára volt elérhető a szubvenció, a kormány a program kibővítésével igyekszik a munkáltatókat segíteni a munkaerőhiány orvoslásában – írja a 24hu.

A kormány 2017-ben jelentette be a munkásszálló-építési programot, és azóta már többször lehetett pályázni. Eddig több mint 8 milliárd forint támogatásból 22 munkásszállás épült, ahol összesen 3 ezer dolgozót tudnak elszállásolni.

Tehát egy dolgozó elszállásolására több mint 2,66 millió forintot adott az állam.

Az ősztől induló új pályázatoknál azonban már nemcsak önkormányzatok, önkormányzati tulajdonú cégek, hanem más vállalkozások is kaphatnak támogatást munkásszálló építésére.

A Magyar Vegyipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke, Székely Tamás a 24.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy

fontos, hogy legyenek ott szállások, ahol több foglalkoztatásra lenne igény, és helyben kevés a szakképzett munkaerő. Helyénvalónak tartja, hogy szerepet vállal az állam a szállások létrejöttében, ugyanakkor kérdés, hogy a munkásszálló-építési programmal melyik munkavállalói csoportokat támogatjuk, a Magyarországra érkezőket is, vagy csak a Magyarországon még itt maradókat.

Leszögezte, hogy jelenleg semmilyen információ nincsen arról, hogy a programban eddig megépült 22 munkásszálláson vajon magyarországi munkavállalók laknak-e vagy külföldi vendégmunkások.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

,,Könnyű úgy reménykedni, hogy meg sem fordul a fejedben a reménytelenség érzése. A remény azt jelenti, akkor bízunk akár a lehetetlenben, akár a csodában, amikor bizonytalan a holnapunk.”

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Már tízezren regisztráltak ellenzéki szavazatszámlálónak jövőre

Már tízezren regisztráltak szavazatszámlálónak a Tiszta Választásokért Alapítvány 20k22 programjában. További tízezer önkéntesre még szükség van ahhoz, hogy a 2022-es parlamenti választásokon az ország 3200 településének minden szavazókörében legyen két, nem kormánypárti delegált – közölte az alapítvány néhány napja.

Tovább olvasom »