A nap témája: A kormány válság idején 289 milliárd forintot csoportosított át sportra

A koronavírus-járvány és a válság idején (2020. március 20. és 2021. március 19. között) a magyar kormány összesen 288,6 milliárd forintot csoportosított át a sporttal összefüggő célokra, míg az egyháznak 153,6 milliárd jutott – írja a HVG az mfor.hu közlése nyomán.

Ez a 288,6 milliárd forint azt jelenti, hogy fejenként a tavaly foglalkoztatott kicsivel több mint 4,6 millió magyar 62 ezer forintja a sportra ment el.

A lap összefoglalja, hogy ezt az összeget lebontva jól látszik, 151,1 milliárd forintot létesítmény-fejlesztésre adtak, 21,8 milliárd forint ment a sportakadémiák támogatására, míg 17,3 milliárd versenysportra. Kihangsúlyozzák, hogy sportcélokra napi 793 millió forintot, az egyházira pedig napi 422 millió forintot csoportosítottak át.

Ezzel szemben az egészségügyet nézve, mindössze 60,7 milliárd forint átcsoportosításáról határoztak.

Ezeket az összegeket a kormány az eredetileg a járvány gazdaságra gyakorolt hatásait enyhíteni célzó Gazdaságvédelmi Alapból, a Központi Maradványelszámolási Alapból és a rendkívüli kormányzati tartalékból csoportosította át.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink