A nap témája: A kormánynak egy világjárvány kellett ahhoz, hogy leállítsa a kilakoltatásokat

Bár számtalan kérés, felszólítás érkezett az ügyben az elmúlt években a kormány felé, egyszer sem tették meg azt a lépést, amit most egy tollvonással el lehetett intézni.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar nyilvántartása szerint 13470 ingatlankiürítés történt az elmúlt négy évben Magyarországon. 2016-ban 3474, 2017-ben 3667, 2018-ban 3212, 2019-ben 3117. Budapesten az októberi ellenzéki győzelmek után több helyen álltak le a kilakoltatások. A kormánynak ezt csak több mint 13 ezer család utcára paterolása után, egy válság közepén, egy világjárvány pusztítása alatt sikerült megtenni.

Az Operatív Törzs hétfői tájékoztatóján Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett, hogy általános helyzetjelentést adjon az egészségügy és a rendvédelem helyzetéről, felkészültségéről, illetve az előző heti gazdaságvédelmi akciótervet kibővítse.

Az új intézkedések főbb pontjai a következők:

  • július 30-ig körülbelül 80 ezer ember mentesül a kata (kisvállalkozói adó) fizetése alól,
  • haladékot kap az, akinek március elseje előtt keletkezett katás adóhátraléka,
  • felfüggesztik a kilakoltatásokat és végrehajtásokat, az adótartozásokat később is be lehet fizetni,
  • a most lejáró GYES és GYED jogosultság meghosszabbodik a vészhelyzet végéig.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink