📺 A nap témája: A migránsmunkások fideszes betelepítése felér egy tervezett lakosságcserével

A Jobbik-Konzervatívok nemrégiben országos kampányt indított annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet az egyik legnagyobb problémára, amellyel jelenleg hazánk szembesül. Ez pedig az ázsiai migránsmunkások százezreinek tervszerű betelepítése az Orbán-kormány által – kezdte Gyöngyösi Márton a Hajdúböszörményben tartott szombati sajtótájékoztatóját.

A konzervatív párt elnöke szerint emlékezetes, hogy 2015 óta a kormány folyamatosan azt hangoztatja, hogy a migránsoktól meg kell védeni Magyarországot, mert bejönnek az országba és elveszik a magyarok munkáját és megváltoztatják hazánk kulturális egységét. Immáron 8 éve Orbánék azt a propagandát szajkózzák, hogy a “Soros-tervnek” megfelelően akarják Brüsszelből ezt ráerőltetni az országra – mondta.

Most viszont azt láthatjuk és maga a magyar miniszterelnök is arról beszél, hogy 500 ezer migránsmunkást kell betelepíteni Magyarországra, merthogy gazdasági szempontból szükség van a munkájukra

– fogalmazott.

,,A Fidesz-kormány próbálja úgy beállítani, mintha a betelepítettek vendégmunkások lennének. Pedig vendégmunkást hívnak az országba, viszont akiket az Orbán-kormány betelepít hazánkba, azokat senki sem hívta ide”

– hangsúlyozta.

Gyöngyösi jelezte: pártja azért kezdett aláírásgyűjtésbe, hogy megakadályozza ezt az őrületet, hiszen ötszázezer migránsmunkás betelepítése egy kilenc és fél milliós országba veszélyezteti hazánk kulturális identitását és meg fogja bontani Magyarország kulturális egységét.

Ez felér egy tervezett lakosságcserével!

– emelte ki.

A Jobbik-Konzervatívok EP-képviselője úgy látja, az, hogy a 13 éve regnáló Orbán-kormány, kínai akkumulátorgyárakat és összeszerelő-üzemeket épít az országba, ahova külföldi, ázsiai migránsmunkásokat telepít be Magyarország végét fogja jelenteni, mert közben pedig magyar munkavállalók százezerei hagyják el a saját szülőföldjüket Nyugat-Európa irányába.

Gyöngyösi Márton szerint pártjuk célja, hogy felrázzák az országot ebben a veszélyes helyzetben, illetve hogy egy alternatívát is felkínáljanak.

Mint mondta, hosszú évek óta sürgetik a bérfelzárkóztatást, ami megoldást jelenthet az elvándorlásra. Mert a legfontosabb, hogy sikerüljön megteremteni a szülőföldön való boldogulás esélyét – fűzte hozzá. Ehhez viszont olyan gazdaságpolitikára lenne szükség, amelynek eredményeképpen magasabb hozzáadott érték megteremtése mellett a béreket lehet fejleszteni. Ez 30 éve nem történt meg Magyarországon, az Orbán-kormány jelenlegi gazdaságpolitika pedig vakvágányon van,

A Jobbik-Konzervatívok olyan gazdaságpolitikát ígér, ami a bérek felzárkóztatására, a hazai kis-és közepes vállalkozások támogatására épül és az európai uniós pénzek, a kohéziós források hazánkba hozását célozza meg

– mondta, hozzátéve, hogy Orbánék erre sem képesek, hogy az ország végre hozzájuthasson az EU-s pénzekhez.

Az Orbán-terv veszélyes! Mindenáron meg kell akadályozni 500 ezer migránsmunkás letelepítését, ezért kérek mindenkit, hogy szerte az országban a jobbikos standokon írja alá a kezdeményezésünket – zárta szavait Gyöngyösi Márton.

(alfahir.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

16 millió forintba kerülnek Makónak és a községeknek az ivóvíz-konténerek

Makó és a társult önkormányzatok 16,8 millió forintot kérnek az államtól, hogy a kihelyezett ivóvíz-konténerek üzemeltetését kifizessék az Alföldvíznek. Mint az ismert, a konténerekre pedig azért van szükség, mert 5,3 milliárd forint elköltése után még továbbra sem jó az ivóvíz, ezért biztosítani kell ezeket a vízvételi helyeket.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink