A nap témája: A pedagógusok töredéke állt munkába ahhoz képest, mint amennyien 2018-ban elkezdték a képzést

Összesen 2231 pályakezdő pedagógus kezdte meg a munkát a 2023/2024-es tanévben – ez derült ki az Oktatási Hivatal (OH) a 2023. októberi köznevelési statisztikájából, amit a Népszava szerzett meg.

A pályára lépők száma még mindig csak töredéke azoknak, akik 2018-ban kezdték meg a pedagógusképzést. Mint ismert, a tanárképzés 5 évig tart. A felvi.hu 2018-as adatai szerint az általános felvételi eljárásban 17 800-an, a pótfelvételi során pedig további 1005 fő jelentkezett a pedagógusképzésbe.

Vagyis csak töredékük állt munkába.

A lap ugyanis azt írja, a tavaszi felvételit követően 9289 főt vettek fel, a pótfelvételi után pedig 439 főt, így 2018 szeptemberében összesen 9728-en kezdték meg a pedagógusképzést. Azok viszont, akik befejezték a képzés, majd tavaly frissdiplomásként el is kezdték a pályát, ennek mindössze 22,9 százaléka.

A pályakezdő pedagógusokra vonatkozó adatok kapcsán a cikk kitért arra is, hogy a tanárhiányt érdemben az sem enyhítette, hogy az idei tanévben több mint 2200 új pedagógus került be a rendszerbe. A KSH múlt heti adatai szerint a mostani tanévre 1610 fővel csökkent a fő munkaviszony keretében foglalkoztatott pedagógusok száma az előző tanévhez képest.

Ez azt jelenti, hogy

bár kicsivel emelkedett a pályakezdők száma, a pedagógusok összlétszáma még így is csökkent.

Mindent egybevetve az látszik, hogy

a 2022/2023-as tanév végére 3800-nál is több pedagógus lépett ki a rendszerből, hiányukat pedig a pályakezdőkkel sem sikerült pótolni.

A Népszava azt írja, a 2023-as tanévben a felvettek száma a rendes, illetve a pótfelvételivel együtt 12 796 fő. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy közülük mennyien szereznek majd diplomát és kezdenek el tanárként dolgozni.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Több első véradó is jelentkezett Makón

Újra összejöttek ezen a héten is a makói véradóhősök, hogy életeket menthessenek – számolt róla a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád megyei szervezetének Véradással foglalkozó oldala szombaton.

Tovább »

Megalakult a Kétfarkú Kutya Párt makói sejtje

Péntek este tartotta alakuló megbeszélését a Makói MKKP sejt, amelyre meghívást kapott a Makói Csípős is. A passzivisták oldalunknak elmondták, szeretnének értéket létrehozni a városban, emellett fontos helyi ügyekre felhívni a figyelmet.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink