A nap témája: A Pegasust gyártó cég is úgy találhatta, a magyar állam visszaélt a programmal

Az elmúlt napon bejárta a nemzetközi és a hazai sajtót, hogy felmondta a szerződést a lengyel és a magyar kormánnyal is a Pegasust kifejlesztő izraeli NSO Group. Ugyanakkor a Gazeta Wyborcza értesülése szerint a kémszoftver lengyel beszerzését még 2017-ben a szakminiszter intézte Budapesten; és azt 5,4 millió euróért vásárolhatta meg illegálisan Lengyelország. Az izraeli cég a visszaélések miatt a 102 megrendelőből csak 37-et tartott meg, de az EU-ból csak ezt a két államot érinti a döntés.

Stummer János, a Nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke az Alfahírnek elmondta, még egy-két hónapja írt levelet az NSO vezetőségének – amikor Kósa Lajos elhíresült elszólása a Pegasus hazai beszerzéséről már végigfutott a nyilvánosságon –, választ azonban nem kapott azóta sem a kémprogramot gyártó cégtől.

Azonban a Kósa-féle kikotyogás után a 24.hu-nak közölte az izraeli cég, nem köt szerződést olyan államokkal, ahol jogállami- és demokráciadeficitet észlelnek, és a szoftver jogosulatlan használata esetén felbonthatják a szerződést.

Stummernek a szerződésbontás hírét olvasva rögtön a cég által korábban világossá tett szankciók ugrottak be.

,,Abból, hogy milyen esetekben bontanak szerződést, indirekt módon lehet következtetéseket levonni arra nézve, hogy valószínűleg az NSO is úgy találta, jogosulatlan vagy visszaélésszerű használatra került sor a magyar állam részéről.”

Az ellenzéki képviselők több alkalommal is kezdeményeztek ténymegállapító vizsgálatot a bizottsági ülésen, de mindegyik alkalommal elkaszálta azt a fideszes többség.

A jobbikos politikus szerint akár igaz a fenti hír, akár nem, akkor sem ok nélküli. Ezért egy új kormány megvizsgálja majd azt, pontosan mi is történt a Pegasus-kémszoftverrel és annak magyarországi alkalmazásával kapcsolatban.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink